Közélet

2011.11.02. 18:35

Évente háromszázan tűnnek el

Évente átlagosan mintegy 300 ember tűnik el Nagykőrösről a népességnyílvántartó szerint. Csak belterületen közel félezerre becsülik a lakatlan házakat.

Miklay Jenő

A népesség fogyása immár hatással van város önkormányzatiságára is. Épp a 2010-es helyhatósági választásokra esett 25 ezer alá a lélelekszám, ezért kevesebb mint felére zsugorodott maga a város döntéshozói képviselete is. Az utóbbi 10 évben mintegy 3 ezer ember tűnt el a városból, jelentős számban elköltöztek, döntően a munkahelyek megszűnése miatt. A legnagyobb munkaadó, a japán a Sanshin Kft. mintegy félezer embert küldött el a nyár közepén.

Az elbocsátásokat az ingatlanpiacon dolgozó szakemberek is észre vették.
– Becslésem szerint jelenleg körülbelül 1000-1500 ingatlant kínálnak eladásra a településen. Ebből belterületen nagyjából 300-500 lakatlan, tulajdonosaik már elköltöztek máshová, de eladni nem tudják a lakásokat vagy a családi házakat. Szinte nincs olyan utca Kőrösön, ahol ne lenne egy vagy több ház ablakában meghirdetve az eladás. A kereslet azonban oly mértékben visszaesett, hogy például a Bárány utcai panellakásokért jobb esetben 5 milliót adnak most, 8-10 éve ugyanott 6-7 millióért elkeltek.

Sajnos a kínálat egyre nő, abból következően, hogy a városbeli gazdaság jelentősen visszaesett, a központi támogatásokat pedig nem munkahelyek létrehozására adják a főhatóságok. Egyelőre nem látható olyan körülmény, ami megállítaná az elvándorlást – mondta el tapasztalatait G. Kovács Sándor ingatlan szakértő.

– Elképzelhető-e, hogy a sok üres ház, lakás és a nyomott árak lassan bevándorlásra késztetik a fészekrakókat? – Nem valószínű. Sokmillió forint kiadása előtt az emberek alaposan számolnak, és kiderül, hogy a viszonylag olcsón megvásárolt öreg épület felújítása együttesen néha többe jön, mint az új ház felépítése. Egy példát mondok: ismerősöm 7 millióért vett egy 40 éves házat, s ugyanannyit költöttek rendbetételére. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] A város legszebb épületében, a tavaly felújított postapalotában üres a lakások többsége
[/caption]

Általános emberi törekvés, hogy mindenki ott akar letelepedni, ahol kenyérkereső állása van. A munka nélkül maradt kőrösiek többnyire Kecskeméten, kisebb részben Cegléden helyezkednek el. Akadnak, akik új ház építéséhez fogtak. Kecskeméten jobban kijönnek az építéssel pénzügyileg. Ott ugyan körülbelül 8 ezer forintba kerülnek négyzetméterenként a városszéli telkek, duplájába mint Kőrösön, azonban az építőanyagot olcsóbban tudják beszerezni mint a kisebb helységekben.

– Ön települési képviselőként részt vesz a kőrösi döntéshozatalban. A városvezetés szerint hogyan lehetne elejét venni az elvándorlásnak?
– Pest megye perifériáján mindig hátrányos helyzetben volt Nagykőrös, ezért időről-időre napirendre került a megyeváltás szándéka. Többek azt mondják, ma már nincs annak akkora jelentősége mint 20-30 éve. Úgy gondolom, amennyiben nem változnak lényegesen a központi elosztások, akkor lényegesen jobb helyzetbe kerülhet Kőrös Bács-Kiskun megyében. A központi régióban 25, a Dél-Alföldi térségben 50 százalékos a vállalkozások támogatottsága. Ezzel és a közigazgatási váltás más előnyeivel vonzóbb lehet Kőrös a letelepedni akaró ipari cégeknek. Csakis a gazdasági fellendüléssel állhat meg a város fogyatkozása.

Miklay Jenő A város legszebb épületében, a tavaly felújított postapalotában üres a lakások többsége -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!