Közélet

2011.08.02. 22:19

Törvénnyel a fejtetű ellen

Júliustól az egészségügyi szervek kötelezően tetvetlenítenek, ha az érintett maga nem teszi ezt meg. Megyénkben tavaly ezer gyerekből átlagosan közel húsz volt tetves.

Popovics Zsuzsanna

Tavaly az óvodákban megvizsgált gyerekek 1,3, az iskolákban megvizsgáltak 1,7 százaléka volt tetves az országos átlagot tekintve. Régiónként vannak különbségek: míg Budapesten és Pest megyében a megvizsgált iskolások 0,9 százaléka volt tetves, a dél-dunántúli régióban a vizsgáltak 2,7 százaléka. A dél-alföldi régióban ennél jobb a helyzet: a megvizsgált óvodások 1,8, az iskolások 1,9 százalékánál találtak fejtetűt.

A tetvetlenítés elvégzése eddig is elsődlegesen a szülő feladata volt, és csak kivételes esetekben fordult elő, hogy a védőnő vagy a pedagógus jelzése nyomán nem végezték el otthon a fertőtlenítést – fejti ki dr. Pálffi Marianna megbízott kistérségi tiszti főorvos, a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve kecskeméti, kunszentmiklósi kistérségi intézetének vezetője. 

– Éves szinten alig 5-6 esetben kapunk jelzést, hogy adott oktatási intézményben nem tudnak mit kezdeni egy-egy tetves gyermekkel – mondja a szakember. – A védőnők nagyon lelkiismeretesen végzik a szűrést. Ha látják, hogy a család nem használja a tőlük kapott tetűirtó szert, vagy nem volt hatásos a fertőtlenítés, úgy maguk is elvégzik.  Tavaly a kecskeméti és a kunszetmiklósi kistérségi népegészségügyi intézet illetékességi területén 108263 fejtetvességi szűrővizsgálatot végeztek, 1271 fő volt tetűvel fertőzött. A kezelést 950 esetben a védőnők végezték el, a többi esetben pedig a szülők.  – Az, hogy az illetékesek fokozottabban tudnak fellépni a gondatlan szülőkkel szemben, elsősorban a gyermekek javát szolgálja – mondta el megkeresésünkre dr. Szlobodnyik Judit, az Országos Epidemiológiai Központ osztályvezetője. – Vannak régiók, ahol évek óta nem javulnak a mutatók, a szülők ugyanakkor panasszal éltek a népegészségügynél, az ombudsmannál, amikor a szűrések során tetűt találtak gyermekük fején. Ugyanakkor szükséges és indokolt a fokozott védekezés a gyermekközösségekben előforduló fejtetvesség ellen.

Mit jelent az új szabályozás a gyakorlatban? A védőnőknek (eddig is és ezentúl is) minden szeptemberben, majd negyedévenként ellenőrizniük kell. Ha tetves gyereket találnak, értesítik a szülőt, akinek kötelessége elvégezni gyermeke tetvetlenítését. Ezután az egészségügyi hatóság vagy a védőnő, házi/iskolaorvos ellenőrzi a gyereket, és ha az még mindig nem tetűmentes, akkor „hivatalból” tetvetleníteniük kell, csak úgy mehet vissza a közösségbe. A tetűirtó szer költségét az oktatási, nevelési intézmény fenntartója, a szülő, illetve a népegészségügyi intézet viseli.  A szakemberek hangsúlyozzák: a tetű mindenkit egyformán fertőz. Nem csak piszkos, elhanyagolt családokban fordul elő, ezért restellni nem azt kell, ha elkapja a gyerek, hanem azt, ha letetvesedik, mert nem kezelték...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!