Közélet

2011.07.04. 20:34

Zajos munka a Rákóczi úton

Tegnap reggel lezárták a kecskeméti Rákóczi út város felé vezető oldalának egyik közlekedősávját és a parkolókat.

Gál Zita

Sokan ekkor szembesültek azzal, hogy elkezdődött a terület újjáépítése. A lakosok és az üzletek munkatársai egyelőre türelmesek. Szőke Csaba, a most zajló munka irányítója elmondta, a víziközművek mindkét oldalon történő felújítása körülbelül hat hétig fog tartani. Ezután fakivágásokra, burkolatcserére, szökőkutak és pihenőszigetek kiépítésére és néhány épület homlokzatának felújítására kell számítani. 

Az összesen körülbelül egy évig tartó munka után a Rákóczi út közepén széles, díszburkolattal kirakott sétálóút lesz padokkal, szökőkutakkal, csobogókkal, előnevelt fákkal. A Városi mozi előtti parkolót szintre hozzák, és a Hajdú utcáig széles teret alakítanak ki belőle, amit rendezvények idején lezárhatnak és egybenyithatnak. A sétány két oldalán a forgalom egy-egy sávra korlátozódik, parkolósáv mindkét oldalon marad. A bíróságok oldalában ezenfelül kétirányú kerékpársávot is építenek. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Kicsik is, nagyok is várják, milyen lesz a megújult Rákóczi út
[/caption]

A Rákóczi út felújítása egy nagyobb projekt része, ami érinti a piac, a Centrum Áruház és a Vasútkert területét is. A beruházás közel 2,2 milliárd forintba kerül. Ebben jelentős magánerő szerepel, 1,5 milliárdot pedig pályázati forrásokból nyert a város.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A munka kellemetlenséggel, porral, zajjal jár, de mindenki sokat vár a felújítástól
[/caption]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!