Közélet

2011.07.07. 09:30

Udvarára csorog a szomszéd csapadékvize

Kecskeméti olvasónk gondja, hogy négylakásos társasházuk egyik emeleti lakásából az ő udvarára folyik a csapadékvíz.

Popovics Zsuzsanna

Az emeleti lakás előző tulajdonosa építtette úgy az ereszcsatornát, hogy az a csapadékot az alsó szomszéd udvarára vezesse. A lakás jelenlegi tulajdonosa nem érzi magát vétkesnek, ezért is nem foglalkozik a dologgal. A földszint lakás falai ugyanakkor minden nagyobb esőzéskor átáznak, mit tehet ellene? – érdeklődik a panaszos.

A Polgári Törvénykönyv 188. § (1) kimondja, hogy, ha a birtokost birtokától jogalap nélkül megfosztják, vagy birtoklásában zavarják (tilos önhatalom), birtokvédelem illeti meg 0 idézi a vonatkozó jogi passzust dr. Szeberényi Gyula Tamás ügyvéd.

A következő paragrafus szerint, akit birtokától megfosztanak vagy birtoklásában zavarnak, a jegyzőtől egy éven belül kérheti az eredeti birtokállapot helyreállítását vagy a zavarás megszüntetését. A jegyző a birtoksértőt e magatartásától eltiltja, kivéve ha nyilvánvaló, hogy az, aki birtokvédelemért folyamodott birtoklásának megzavarását tűrni köteles. A határozatot 3 napon belül végre kell hajtani. Aki a jegyző határozatát sérelmesnek tartja, 15 napon belül bíróságtól kérheti a határozat megváltoztatását.

Ha a zavarás több mint 1 éve tart, akkor a birtokos a zavarás megszüntetését közvetlenül a bíróságtól kérheti. Közvetlenül a bírósághoz fordulhat akkor is, ha a zavarás ténye vitatott. Amennyiben szomszédjával békésen nem tud megegyezni, attól függően, hogy ez az állapot mióta tart, a jegyzőhöz vagy bírósághoz fordulhat a panaszos – tanácsolja a jogász.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!