2011.06.03. 15:01
Stúdió lesz az ebédlőből?
Környezetbarát és energiahatékony médiaközpont létrehozásához szeretne támogatást nyerni Baja.
Természetesen pályázati pénzek elnyerésének reményével döntött a képviselő-testület a 40,5 millió forintnyi megcélzása mellett, ehhez 7,1 milliós önrészt vállalva. Az uniós forrású pályázat célkitűzése a környezetbarát megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek elterjesztése, kiemelt hangsúlyt fektetve az energiahatékonyságra és a takarékosságra.
Az elképzelés nem nyerte el az ellenzéki oldalon ülők támogatását a testület legutóbbi ülésén. Jaszenovics Istvánné (Jobbik) a költségcsökkentő javaslatokkal párba állítva az önkormányzati média javát szolgáló beruházás elhalasztását javasolta. Fercsák Róbert alpolgármester ugyanakkor azzal érvelt, hogy a városi televízió számára bérelt hely nem a legalkalmasabb jelenlegi céljára, a Bajai Rádió pedig nem egészen piaci viszonyok szerint működik, a város másik cégével szemben ki nem fizetett tartozása van. Az olcsóbb működtetés ígérő beruházáshoz szükséges pénzt pedig fejlesztési pályázaton lehet előteremteni. Hajdú Miklós (Összefogás Bajáért) sokallta az önerő mértékét, ugyanis a pályázati támogatáson felül további 10 millió forint szükséges a médiaközpont kialakításához.
Erre az egykori Központi iskola egykoron tantermekből kialakított volt ebédlőjét vélik alkalmasnak a városháza szakemberei. Azzal ugyanis nem kell számolni, hogy a város legrégebbi iskolaépületét újra oktatási célra kellene hasznosítani. Az alpolgármester a korábban felvetődött, oktatási célú hasznosítások említése kapcsán megjegyezte: sok hasznosítható ingatlana van a városnak, a Központi sorsáról pedig 2006 előtt született a bezárásához vezető döntés, amikor az alvégi iskolaépület felújítására pályázott az önkormányzat.
Rendszerre kötik a hivatalt
Kicserélik a homlokzati nyílászárók külső szárnyait hőszigeteltekre, a belsőket felújítják, az épületet a városi távhő rendszerre kapcsolják. A tervek szerint a fűtési szezon kezdetére végeznek a polgármesteri hivatalban a munkálatokkal. Ezek költsége 138 millió forint, ebből 52 millió pályázaton nyert támogatás. Eddig az energiapazarló épület éves fűtési költsége meghaladta a 20 millió forintot.
-->