2011.06.16. 07:55
Ismét kitárja kapuit Mórahalom – jövő pénteken kezdődik a Homokháti Sokadalom
A Homokhátság gyöngyszemeként is aposztrofált Mórahalom immár nyolcadik alkalommal tárja ki kapuit, június 24-e és július 3-a között színes programkavalkáddal várnak mindenkit a VIII. Homokháti Sokadalomra. A településen első alkalommal kalácsünnepet is rendeznek, illetve másodízben nyílik meg a Rétes utca, ahol közel hatvanféle rétest kóstolhatnak a vendégek.
Mórahalom már hetek óta készül, szépítik a kisvárost, hogy június 24-ére minden készen álljon a fesztiválnyitásra. Duka Félix főszervező a Homokháti Sokadalmat beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, hogy Mórahalom testvértelepülései is meghívást kaptak természetesen a sokadalomra, így vajdasági, erdélyi, német és olasz vendégek is bekapcsolódnak a rendezvénysorozatba, írja a szeged.hu.
„Idén tízéves a Mórahalmi Színtársulat, amit egy színházi előadással és kiállítással is megünneplünk. Ezzel szeretnénk tisztelegni mindazoknak, akik szabadidejüket feláldozzák arra, hogy szórakoztassák az Aranyszöm Rendezvényház vendégeit” – tudatta Duka Félix.
Uniós támogatással háromnapos konferenciát is szerveznek a sokadalom alatt a testvértelepülések részvételével, melynek témája a szegénység és a kirekesztettség, ami a mai világban egy fontos és aktuális téma.
Jön Rúzsa Magdi, Csík Zenekar és a Republik is
Természetesen a Homokháti Sokadalom elsődlegesen gasztronómiai és kulturális programjairól vált híressé, az esti fellépők közül kiemelhetjük Rúzsa Magdi, a Csík Zenekar és a Republic koncertjét, de természetesen minden nap színes programokat kínál Mórahalom a fesztivál ideje alatt. Ezúttal is lesz például Homokháti Ifjúsági Találkozó, a X. Nemzetközi Megyejáró Fesztivál is színesíti a látnivalók sorát, akárcsak a fúvószenekari és a lakodalmas zenekarok találkozója.
Mórahalom ezúttal is vendégül látja a sokadalomra kilátogatókat. Duka Félix elmondta, hogy a fesztivál első napján, június 24-én kétezer adag gulyáslevest osztanak szét. „Megkértük a nyugdíjas klub tagjait és a vendéglátósokat, hogy külön-külön bográcsban készítsék el a gulyáslevest, aminek egyik különlegessége az lesz, hogy vadhúsból készül” – tette hozzá. Emellett bor- és pálinka-, továbbá saslikkóstoló is lesz. Nógrádi Zoltán polgármester híres ágyaspálinkáját is megízlelhetik a vendégek, sőt a fideszes országgyűlési képviselő megosztja titkos receptjét az érdeklődőkkel.
Lesz-e új Guiness-rekord?
A II. Dél-alföldi Rétesfesztivál július elsején veszi kezdetét, akkor nyílik meg a Rétes utca. A fesztivált szervező Elekes Zoltán elmondta, hogy az ország minden részéből érkeznek réteskészítők, s közülük hatan a helyszínen, kézzel nyújtják a tésztát. Az úgynevezett rétesvonattal helyben fogják megsütni a rétest, illetve rekordkísérletnek is tanúi lehetnek a vendégek, hiszen tavaly Guiness-rekord is született Mórahalmon, az egyben húzott, kézzel készített rekordját állították fel. Akkor 19 méter hosszú rétes készült, most ezt próbálják túlszárnyalni. „Ezt a rétest kisütjük és az eladásából befolyt összeget jótékony célra ajánljuk fel, a Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítvány kapja meg a bevételt” – tájékoztatott Elekes Zoltán.
Versenyt is rendeznek amatőr csapatoknak és a sajtó munkatársainak, a nap házigazdája Kovács Lázár sztárséf lesz. A fesztiválon mintegy hatvanféle rétest ízlelhetnek meg a vendégek, melyek között 5-6 sós is lesz. Különlegességeket is kínálnak, lesz például paprikáscsirkés-nokedlis, csirkemájas, szarvasgombás, puliszkás és juhtúrós rétes is.
Mórahalom hagyományápoló település, ám mivel fiatal kisváros, ezért hagyományokat is teremt. Duka Félixtől megtudtuk, hogy ezért is színesítik kalácsünneppel a Homokháti Sokadalom gasztronómiai kínálatát. Nemrégiben megalakult egy fiatalokból álló csapat, akik szeretnék ellesni az idősektől a foszlós kalács készítésének titkát. Minden nap a térség településeiről, Ásotthalomról, Ruzsáról vagy Pusztamérgesről jön egy néni, aki a fiatalokkal együtt fogja dagasztani és kisütni azt az igazi tanyai kalácsot, ami mindannyiunk emlékében él. „Ezt az ízt próbáljuk visszavarázsolni majd a látogatóknak” – tette hozzá Duka Félix főszervező.