Közélet

2011.04.16. 14:25

Válságmenedzselésre érkezett a főigazgató

A napokban bemutatták munkatársainak a kalocsai kórház új megbízott főigazgatóját. Dr. Vadász Máriával a gyermekosztály újra és a sürgősségi osztály várható megnyitása mellett arról is beszélgettünk lesznek-e elbocsátások?

Szűcs Brigitta Z.

Bemutatták. Úgy tudom sok ismerős arc nézett vissza önre.
– Igen. Dolgozik itt néhány olyan kollégám akivel évfolyamtársak voltunk a szegedi orvostudományi egyetemen.

– És a többiek sem most látták először... Mióta lát bele a kórház működésébe?
– 2011 januárjától az önkormányzat megbízásából együtt dolgozom a kórház átvilágítását végző csapattal. Nem először látnak a kollégák itt. A körülmények szerencsés együttállása ez, hiszen megbízatásom kezdetére nagyvonalakban át is tudtam tekinteni a kórház működését.

– Válságmenedzselésre érkezett. Melyek a legégetőbb teendők?
– A kórház szakmai munkáját végző orvosok pótlására nagy hangsúlyt fektetünk. Sok fiatal rezidensre lenne szükségünk, hogy az utánpótlást biztosítani tudják.

– A gyerekosztály újranyitásának csak az orvoshiány az akadálya?
– Az osztálybezárás soktényezős történet. Nézzünk inkább a jövőbe: az orvosaink például megvannak, csak jelenleg kórházunk újszülött részlegén, a gyermekügyeleti ellátásban, illetve házi gyermekorvosi körzetben dolgoznak. Kívülről nézve talán nehezebbnek tűnik az osztály megnyitása, mint belülről.  Kialakíthatunk egy nyugaton már elfogadott mintát, melyben ezekkel az orvosokkal együttműködve még többletszolgáltatást is nyújthatunk. Attól, hogy valaki háziorvos még tagja lehet a gyerekosztály kollektívájának. A szülőknek pedig külön öröm, hogy ha a kórházból hazaviszik a gyermeket, akkor ugyanaz az orvos viheti őt tovább, ő látja el, pontosan tudva az előzményeket.

– Az újranyitás várható időpontját meg tudná saccolni?
– Hadd ne tegyek ilyet a munkába lépésemet követő második napon. A legsürgősebb teendőink között tartjuk ezt számon. Ha megvan a feltételrendszer, és az engedély nyitunk.

– Mi lesz a törött ujjak gipszelésével? Számíthatnak arra a térségben élők, hogy itt is lesz éjjel-nappal sürgősségi betegellátás és nem kell Bajára menni?
– Igen, jelenleg sajnos néhány alapvető, sürgős egészségügyi problémára nem tudunk választ adni délután négy és másnap reggel 8 között. Ez az ellátási forma azonban nem hiányozhat egy városi, kistérségi kórház palettájáról. Ez az elvárás a kormányzat által létrehozott Semmelweis-tervben is szerepel. Arra, hogy hamarosan legyen sürgősségi osztályunk épp olyan nagy hangsúlyt fektetünk majd, mint a gyerekosztály újranyitására.[caption id="" align="alignleft" width="334"] Dr. Vadász Mária
[/caption]

– A gazdasági stabilitás megteremtése érdekében hónapok óta komoly spórolás folyik az intézményben. Ez lesz a kiút a több mint 800 milliós adóssághalom alól?
– Olyan takarékossági és intézkedési tervünk van, ami a betegellátást nem veszélyezteti, de megszorításokat eredményez. Eredményei máris vannak. De a kiút része lesz a kontrolling és minőségügyi rendszer kiépítése is, melynek köszönhetően átlátható lesz a gazdálkodás minden eleme, elkerülhetők pl. a párhuzamos vizsgálatok. Ugyanakkor az infokommunikációs háttér kiépítése, amivel a leletkommunikációt biztosítjuk, is egy fontos mérföldkő lesz.

– Varga Nelli képviselőasszony az ön megbízatásának kihirdetésekor azt mondta kiváló külső kapcsolatrendszere is meggyőzte őket. Itt ez hogyan kamatozatható?
– Úgy, hogy együttműködünk a kistérségi egészségügyi intézményekkel és a megyei kórházzal is. Jó terveket csak egyeztetéssel tudok elképzelni. Az integrációt az aktuális egészségpolitika is elvárja tőlünk. Országos szakmai szervezetekben végzett munkám alapján sokan ismernek. A 14 éves kórházi vezetői múltam alatt kialakult szakmai kapcsolataim is bizonyára segítenek abban, hogy lehetőségeinket és érdekeinket megvitatva jobb szolgáltatást nyújtsunk, ami nem csak pénzkérdés.

– Mire számíthatnak a betegek?
– Nyitni szeretnénk a lakosok felé. Megszüntetjük azt az információhiányos állapotot, ami eddig itt uralkodott. Szeretnénk az emberek utazási terheit, a várakozási időt csökkenteni. De fontos az is, hogy a lakosok is átlátható működést érzékeljenek. Ha most a homlokomra kellene írnom valamit az ennyi lenne: önökért, betegekért dolgozunk.

Névjegy:

Diplomák: Szegedi Orvostudományi Egyetem, Általános Orvosi Kar 1975. Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Egészségügyi menedzsment szak 1995. Szakvizsgák: általános orvosi szakvizsga 1985., társadalomorvostan szakvizsga 1989.

Legutóbbi munkahelyek: Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő, főigazgató 1997-2009. Sz.Sz.B. Megyei Egészségügyi Holding Nonprofit Zrt. stratégiai főigazgató 2009-2011.

– Sokakat izgat, hogy van-e valakinek félnivalója? Lesznek-e személyi változások?
– Félni nem kell senkinek. Viszont vannak törvényi kötelmeink, melyek kifelé talán azt a képet mutatják majd, hogy most mindenkinek az állását meghirdetjük, de ezzel csak a legújabb jogszabályoknak teszünk eleget. Az osztályvezetői, és ettől fölfelé lévő vezető állásokat megpályáztatjuk. Per pillanat mindenki kinevezett vezető, az új rendszer szerint pedig majd az alapvégzettsége szerint kap besorolást és ehhez kapja a vezetői megbízatását. Továbbá a menedzsment hiányzó tagjait igyekszünk megtalálni. Jelenleg csak megbízott gazdasági igazgatója van a kórháznak, ami az önkormányzati biztos asszony jelenlétével kevésbé problémás, de egy menedzsment akkor sem lehet ideiglenes.

– Megbízatása az új pályázatok eredményes elbírálásáig, 2-3 hónapra szól. Indul majd a posztért?
– Ez legyen annak a napnak a kérdése, amikor be kell adni a pályázatot. Most úgy érzem indulnék majd a posztért, de kár lenne tagadni, hogy az ami addig itt történik, az első pár hónap eredményei befolyásolják majd a döntésemet. Mindenesetre a terveim hosszútávúak.

Legutóbbi munkahelyek: Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő, főigazgató 1997-2009. Sz.Sz.B. Megyei Egészségügyi Holding Nonprofit Zrt. stratégiai főigazgató 2009-2011.

Dr. Vadász Mária -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!