Közélet

2011.04.28. 21:51

Óriási naperőmű épül Kecskeméten?

Naperőmű épül a kecskeméti Parasztfőiskolánál, több önkormányzati intézmény tetején pedig további naperőműveket telepítenek, ha sikeresen szerepel az uniós pályázatokon az a konzorcium, amihez tegnap Kecskemét is csatlakozott. A Parasztfőiskola vasúti megállója melletti 34 hektáros területet szemelték ki az erőműnek, ami jelenleg állami tulajdonban van. Ezért a polgármestert tárgyalásokat kezdeményez, hogy a terület önkormányzati tulajdonba kerüljön.

Gál Zita

A megyei jogú városokból álló társulás a kétfordulós pályáztatás első részén már sikeresen túl van, így a 2012–2015 közötti megvalósításnak reálisak az esélyei.

A projektnek két része van. Az elsőben Kecskeméten naperőmű épülhetne. Erre a Parasztfőiskola vasúti megállója melletti, közel 34 hektáros terület tűnik ideálisnak, ami jelenleg állami tulajdonban van. A közgyűlés ezért felhatalmazta Zombor Gábor polgármestert, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat az önkormányzati tulajdonba kerülés érdekében.

A projekt másik részében 14 kecskeméti közintézmény tetejére telepítenének naperőműveket összesen körülbelül 4 MW kapacitással. A beruházás a villamos energia jelenlegi árával számolva akár közel évi félmilliárd forint hasznot hozhat a városnak. A konzorcium vezetője Miskolc, a tagok Eger, Salgótarján, Veszprém, és immár Kecskemét. A teljes projekt bekerülési költsége 10,6 milliárd forint. Ennek fele közvetlen brüsszeli támogatásból, másik fele pedig hazai forrásokból finanszírozható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!