Közélet

2011.04.10. 21:19

Gyaloglás Bács-Kiskun megyén át Máriagyűdre

Hétfő reggel már Szekszárdon ébred az a zarándokcsapat, amelyik elsőként járja végig az esztergomi bazilikától Máriagyűdre vezető, 420 kilométer hosszú Magyar Zarándokutat. Bács-Kiskun megyébe szerdán érkeztek meg, és vasárnap hagyták el a megyehatárt jelző táblát.

Szűcs Brigitta Z.

Útitársai elmondása szerint a zarándoklat idején kenyéren és vízen él Papp Lajos szívsebész, aki csak az út végén, Mária-gyűdön nyilatkozik majd tapasztalatairól a sajtó képviselőinek. A többkilós hátizsákkal a hátukon, bottal a kezükben vándorló, a megnyitó zarándoklatra vállalkozó – itt épp négyfős – társasággal Dunapataj környékén találkoztunk, és a Szelidi-tó felé tartva egy darabon elkísértük őket. Kiderült: a csapat feladata több, mint magát az útvonalat végigjárni. Az „alaptársaság” – Font Éva, Papp Lajos, Rumi Imre, Rideg László és a találkozásunkkor épp útvonaljelzőket festeni távozott Bognár Rudolf – tapasztalatait esténként felírja, az útvonalat pedig meglátásai alapján még módosíthatja. Az út egyébként alapja lehet majd a Czestochowa–Medugorje között tervezett nemzetközi zarándokútnak.

– Rengeteg kedvességet és szeretetet kap az ember egy ilyen út során. Sok helyen, főleg az út első szakaszában már a településjelző tábláknál várnak bennünket, pogácsát, kenyeret kínálnak. Legutóbb Dunavecsén kecskesajtot kaptunk. Itt van az is a hátizsákban – mesélte a kiskőrösi Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke. 

Az izomlázzal és izomfáradtsággal naponta találkozó társaság az út budai szakaszát kedvelte a legkevésbé. Azt mondják, a nagy forgalomban, a szmogban nem volt túl felemelő a gyaloglás, de a budai vár és a Gellért-hegyen lévő sziklakápolna kárpótolta őket. Ahogyan abban is egyetértettek, hogy a nemzeti parkon át haladó rész az útvonal egyik legszebb része volt. Útjuk során több száz őzet és madarat láttak.

S hogy mi a különbség a sportolás és a zarándoklat között, azt az út során Papp Lajos fogalmazta meg a többieknek: míg a sportoló az ellenfelet, addig zarándok nap mint nap önmagát igyekszik legyőzni. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Balról jobbra: Rideg László, Rumi Imre, Font Éva és Papp Lajos a Szelidi-tó környékén
[/caption]

A csapathoz Kalocsa környékén pénteken és szombaton néhány kilométer erejéig többen csatlakoztak. Az egyébként ötfős induló csapat úti céljához, Máriagyűdre csütörtökön este érkezik majd meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!