Közélet

2011.04.07. 19:57

Feloszlatta magát a képviselő-testület, új választás lesz

Ma délutánra rendkívüli testületi ülés összehívását kezdeményezték Kunfehértó képviselői. Az egyetlen napirend a polgármester, Kovács Erzsébet vagyonnyilatkozatában bevallott adótartozása miatt fellépő összeférhetetlenségének megállapítása lett volna.

Zsámbóki Dóra

Azonban az ülésen a képviselő-testület egyetlen tagja sem jelent meg. Az ezutánra meghirdetett nyílt ülésre már az összes képviselő a terembe ért, majd a napirendi pontok megtárgyalása után dr. Bor István kért szót, aki indítványozta a testület feloszlatását. A képviselő elmondta: hónapok óta tapintható a feszültség a polgármester és a testület között.

– Megszűnt a bizalom és egymás kölcsönös tisztelete a polgármester és a képviselők között. Nincs együttműködés, nincsenek előzetes megbeszélések – fogalmazott Bor István. Név szerinti szavazáson a polgármester és öt képviselő támogatta az indítványt, egy ellene szavazott.

A helyi választási bizottságnak ilyen esetben 30 napja van arra, hogy összeüljön és kitűzze az új választás időpontját. Addig amíg új testületet és új polgármestert nem választ Kunfehértó lakossága, addig Kovács Erzsébet és a jelenlegi képviselők döntenek a települést érintő kérdésekben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!