2011.04.29. 16:37
A botrányairól híres pszichiátria vezetője félreáll
Elfogadta a Bács-Kiskun megyei közgyűlés Simon Ilona, a BKMÖ Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthona igazgatójának lemondását. Simon Ilona csak a vezetői széktől vált meg: továbbra is a Kőrösi úton dolgozik.
A botrányairól elhíresült, a Bács-Kiskun megyei önkormányzat által fenntartott kiskunhalasi pszichiátriai otthon másfél éve került reflektorfénybe, amikor két ápolónő azt állította: több férfi munkatársuk szexuálisan zaklatja, veri és megalázza az ápoltakat. Az üggyel kapcsolatban fokozott ügyészi felügyelet mellett folytatott nyomozást a rendőrség, mely után vádat emeltek három ápoló ellen. Őket szemérem elleni erőszakkal – hat rendbeli nemi erőszakkal -, súlyos testi sértéssel és zsarolással vádolja az ügyészség, perük jelenleg is tart a Kiskunhalasi Városi Bíróságon.
A pszichiátriával kapcsolatban két kisebb súlyú gazdasági szabálytalanság gyanúja miatt is eljárást indítottak a hatóságok. Az intézményvezető ellen köz- és magánokirat-hamisítás miatt folyik eljárás. Ebben az ügyben az igazgatónőt gyanúsítottként hallgatták ki még októberben. Az elmúlt hónapokban az is felmerült, hogy az otthon vezetői kenőpénzeket fogadtak el, hogy egy-egy beteg előrébb kerüljön a várólistán. Ezzel kapcsolatban a Kőrösi úti intézményben iratokat foglaltak le a megyei rendőrkapitányság gazdaságvédelmi osztályának munkatársai, a nyomozás jelenleg is tart.
Simon Ilona az után adta be lemondását, hogy március végén az intézmény körül lévő botrányok mellett a fenntartó megyei önkormányzat közgyűlése újabb öt év bizalmat szavazott meg számára. – Nem hozhatunk elhamarkodott döntést, még akkor sem, ha a gyanúsításban szereplő cselekmények ellenkeznek erkölcsi érzékünkkel – mondta akkor a határozatot ellenzők számára címzett válaszában Bányai Gábor, a közgyűlés elnöke.
A pénteki, Simon Ilona lemondását elfogadó közgyűlés után a döntés okát kutató kérdésünkre az intézmény félreállt vezetője elmondta: kiéleződtek a támadások a személye ellen.
– Elsősorban a betegek és az intézmény érdekében hoztam meg ezt a döntést. Fontos, hogy az igazság kiderüljön, és úgy éreztem, hogy a személyem elleni méltatlan támadások ezt nem segítik elő - mondta el Simon Ilona, majd hozzátette: reméli, hogy ezen túl kollégái képesek lesznek csak a munkára, a magas szintű pszichiátriai ellátásra koncentrálni.
Simon Ilona lemondása után a megyei önkormányzat pályázatot ír ki a vezetői feladatok ellátására. Amíg a procedúra zajlik addig a jelenleg is az otthonban dolgozó Vincze István irányítja majd az intézményt. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Simon Ilona az elmúlt hónapokban sokat magyarázkodott a sajtónak (A felvétel tavaly májusban készült Kiskunhalason, amikor a pszichiátria dolgozói perbe fogott munkatársaik védelmében demonstráltak)
[/caption]
Simon Ilona csak a vezetői státusáról mondott le, továbbra is a Kőrösi úti Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában fog dolgozni. Úgy tudjuk fejlesztő pedagógus munkakörben.