Közélet

2011.03.13. 11:39

Átadták a Szegedért Alapítvány díjait

Szombaton este huszonkettedik alkalommal adták át a Szegedi Nemzeti Színházban a Szegedért Alapítvány díjait. A fődíjat idén a 90 éves Bánki Horváth Béla tizenegyszeres szenior világbajnok úszó kapta, a tudományos kuratórium Szőkefalvi-Nagy Béla-díját Vígh László biokémikus, a művészeti kuratórium Gregor József-díját Sin Katalin gordonkaművész, a társadalmi-állampolgári kuratórium Debreczeni Pál-díját Kása Ferenc kajak-kenu mesteredző vehette át az ünnepi gálaesten.

szegedma.hu

Bánki Horváth Béla, szenior úszó
Az idén 90 éves Bánki Horváth Béla, a Szegedért Alapítvány fődíjasa, Orosházán született, s már gyerekként eljegyezte magát a mozgással, a sporttal. Focizott, futott, atlétikai versenyeken indult, és mindemellett még szertornázott is. Saját bevallása szerint ez utóbbinak köszönheti későbbi úszósikereit. Végleges sportágaként az úszást választva ifjúsági országos bajnokságot nyert, a felnőtt válogatott keret tagja lett, és az ob I-ben még vízilabdázott is.
A háborús években, 1939 és 1944 között Budapesten végezte el a tanárképzőt és az agráregyetemet, majd Berettyóújfalun kezdte a pedagóguspályát. A második világháború végén hadifogságba került, ahonnan 1948-ban szabadult. Városunkba 1962-ben költözött feleségével, és a Béketelepi Általános Iskolában folytatta a tanítást, később szakfelügyelő lett. Pedagógusként a Rigó utcai nevelőotthonból 1980-ban vonult nyugdíjba.
Bánki Horváth Béla a nyolcvanas évek közepén csatlakozott a szenior úszókhoz, és a sportág negyedik világbajnokságán szállt vízbe az Egyesült Államokban, Indianapolisban, ahol két aranyérmet sikerült szereznie. Ezt követően többször szerepelt nemzetközi porondon, így háromszor járt Ausztráliában kétszer Új-Zélandon, újabb három alkalommal az USA-ban versenyzett, de Hawaiin, Kanadában, Marokkóban és természetesen Európa számtalan országában vett részt nemzetközi viadalokon.
Hazánk legidősebb és harmadik legeredményesebb szenior úszója, aki közel hatszáz érmet szerzett, száz országos csúcsot ért el. Ezen felül huszonöt Eb-arany, tizenegy világbajnoki cím és nyolc világjáték-elsőség szerepel a neve mellett. Az idei szeptemberi, Jaltán megrendezésre kerülő Eb-n öt számban szeretne indulni, és célul tűzte ki valamennyi aranyérem megszerzését is, írja a szegedma.hu.


Vígh László, biokémikus
A Szegedért Alapítvány Tudományos Kuratóriumának Szőkefalvi-Nagy Béla-díjasa, Vígh László biokémikus a Nagykanizsához közeli Magyarszerdahelyen, 1950-ben született. 1975-ben a szegedi egyetemen szerezte meg vegyészdiplomáját és pályáját az MTA Szegedi Biológiai Központ Biokémiai Intézetében kezdte meg, mely egyben a mai napig az első és egyetlen munkahelye is. Itt lett 1986-ban kutatócsoport-vezető, majd 1994-től 2004-ig a Biokémiai Intézet igazgatója volt. 1988-ban lett kandidátus, az akadémiai doktori címet 1991-ben kapta meg, majd 2004-ben az MTA levelező, ezt követően 2010-től annak rendes tagja lett. Jelenleg az SZBK innovációs és ipari kapcsolatokért felelős főigazgató-helyettese. Az általa alapított Straub Örökség Alapítványon keresztül a határon inneni és túli középiskolás diákok számára rendszeresen nyári tudományos táborokat szervez városunkba.
A vegyészprofesszort a sejtmembránok területén elért kiemelkedő kutatásaiért 1998-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki. Közel harminc szabadalmazott találmány fűződik a nevéhez, többek között tagja a brüsszeli Európai Tudományos Akadémiának, a Nemzetközi Sejtstressz Társaságnak, és az Amerikai Diabétesz Társaságnak is. Az SZTE Doktori Tanácsának tagja és a Szegedi Akadémiai Bizottság alelnöke.

 
Sin Katalin, gordonkaművész
Az alapítvány Művészeti Kuratóriumának Gregor József-díját 2011-ben Sin Katalin gordonkaművész kapta. Az orosházi születésű zeneművésznő szülővárosában kezdte meg zene- és gordonkatanulmányait. Szegeden a Zeneművészeti szakközépiskola elvégzését követően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Diplomáját gordonka-szolfézs, valamint általános iskolai énektanárként vette át, majd a Zeneakadémián tanult tovább, ahol 1974-ben kapta meg művész-tanári diplomáját. A Kulturális Minisztérium ösztöndíjával 1974-76-ban a Moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban vett rész továbbképzésen. Elismert gordonkaművész, szólistaként rendszeresen játszik itthon és külföldön is. A Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Kamarazenekar szólamvezetőjeként 1976 és 1981 között játszott, majd 1988-tól a Weiner Kamarazenekar szólamvezetője és szólistája lett. Rendszeresen szerepel a Szegedi Vántus István Kortárs Zenei Napokon.
Tanári pályáját 1976-ban kezdte a Tömörkény István Zeneművészeti Szakközépiskolában valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Tagozatán. Jelenleg az SZTE Zeneművészeti Karának docense és a vonós tanszék vezetője. Tanítványai sikerrel vesznek részt országos versenyeken, és számos növendéke nyert felvételt a Zeneakadémiára, többen a Szegedi Szimfonikus Zenekar és számos európai zenekar tagjai. A művész-tanár a nyaranta megrendezendő Szegedi Művészeti Akadémia és Mesterkurzus gordonkakurzusát vezeti.


Kása Ferenc, kajak-kenu mesteredző
A Társadalmi-állampolgári Kuratórium Debreczeni Pál-díjának idei kitüntetettje Kása Ferenc kajak-kenu mesteredző, aki 1950-ben született Szegeden. Általános iskolai tanulmányait a Dózsa György Általános Iskolába kezdte, ahol 1989 óta testnevelő tanár. A Déri Miksa Gépipari Technikumban szerzett érettségit, majd a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán testnevelő tanári diplomát kapott. 1998-ban kapta meg a kajak-kenu mesteredzői címet.
A Dózsa-iskolában az általa kialakított programban már az első osztályos gyerekeket tanítják meg úszni és ez a mozgásforma egészen a nyolcadik osztályig tart.
Nyári foglalkozásokat tart a Tiszán reggeltől estig, ahol felügyelete alatt a gyerekek biztonságban, egészséges környezetben kajakozhatnak, kenuzhatnak. Számos ifjúsági és felnőtt válogatott, Európa-, világ- és olimpiai bajnokot nevelt már fel, jelenleg több volt tanítványa már a londoni olimpiára készül. Neve elválaszthatatlanul egybeforrt a szegedi vízisport-élettel, s neki köszönhető, hogy városunk a hazai kajak-kenu sport fellegvára lett.


A Szegedért Alapítvány
A Szegedért Alapítványt 1989. július 4-én alapította az akkori városi tanács és hét gazdálkodó szervezet 9,2 millió forint alapítói vagyonnal. Az alapítvány fődíjával és kuratóriumi díjaival elismeri Szeged város hazai és nemzetközi hírnevét gazdagítók, öregbítők életútját és teljesítményét. Az elnökség mellett három szakkuratórium tevékenykedik: a Tudományos, a Művészeti és a Társadalmi-Állampolgári Kuratórium.
Az elnökségben a város kiemelkedő gazdasági szervezetei, a kuratóriumokban a tudományos, a művészeti élet és a tömegkommunikációs eszközök jeles képviselői foglalnak helyet, ők döntenek a díjakról és a támogatásokról.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!