2010.07.02. 18:20
Zsigót jelöli Baján a Fidesz - lezártnak tűnik a helyi pártvita
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség bajai polgármester-jelöltje Zsigó Róbert lesz, mert megrendült a párt bizalma Révfy Zoltánban. Ezt pénteken a parlamenti képviselő irodájában jelentette be Kerényi János, a párt regionális igazgatója, aki maga is tagja az Országgyűlésnek.
– Egy város vezetése komoly szakmai feladat, csapatmunka, amiben politikai gyakorlat is szükséges, amivel rendelkezik jelöltünk – fogalmazott Kerényi. Mint mondta: a rossz házasság előbb-utóbb válással végződik, így történt ez Baján.
Egyben új lehetőségről beszélt, egyebek mellett a megyei jogú városi címet említve. Elhangzott, hogy Baja Magyarország legsikeresebb városa lehet, ha Zsigó Róbert lesz a polgármestere. A jelölt-jelölt pedig sajnálatosnak nevezte, hogy a város nyilvánossága előtt zajlott egy belső vita, ami megzavarhatta az embereket, mert féligazságokat kaptak. Ők a jelölési folyamat idején nem kívántak a nyilvánosság elé állni, a jövő héten mutatják be jelöltjeiket és programjukat.