Közélet

2010.02.17. 19:34

Mi lesz a túlképzett romákkal?

„Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van...” – olvasom a kalocsai cigány önkormányzat irodájában ülve, miközben Sztojka Istvánra várok. A szervezet elnökével a romáknak nyújtott segítségük mellett arról is beszélgettünk, hogy az a roma, aki tanul, még nehezebben kap munkalehetőséget, mint az aki 8 általánost is alig végzett.

Szűcs Brigitta Z.

– Aki ide bejön mégis mit akar és mit kap?
– Többnyire segítségért jönnek és azt meg is kapják. Azok kilincselnek itt, akik nem boldogulnak valamivel. Például egy nyomtatvány kitöltésével egy hivatalos levél értelmezésével.

– Csak romák jönnek?
– Dehogy! Bejárnak ide nem cigány emberek is, akiket ugyanúgy segítünk. De főként a romákért vagyunk.

– Hány roma él körülbelül Kalocsán?
– Nagyjából 1200 fő. Ebből úgy három négyszáz ember jár be hozzánk rendszeresen a irodába.

– Mindannyian dolgozni akarnak?
– Nos, mindannyian azért nem. De a többség igen. Csak sokszor a 8 általános az kevés, a diploma meg sok. Főiskolai végzettsége keveseknek van. Akinek van, azt meg nem alkalmazzák, mondván, hogy túlképzett. Mindig azt hangoztatják, hogy számunkra ez az egyetlen kitörési pont. Pedig... Kállai Ernő, a kisebbségek országgyűlési biztosa nemrég azt mondta: a cigánykérdés csak akkor fog igazán komolyra fordulni, és akkor fog vele a parlament is érdemben foglalkozni, ha a törekvő kisebbségi értelmiség eléri azt a kritikus tömeget, amikor már érdemben fel tud lépni saját érdekeiért. Igen ám, de alig hallatszik a hangunk, mert a megszerzett végzettséggel nem tudunk kenyeret keresni. Milyen alternatíva ez a gyerekeinknek?

– Ez láthatóan visszaveti a gyermekeik tanulási kedvét?
– Persze! Amikor azt látja egy hetedikes gyerek, hogy a szomszéd cigány néni is tanult, de nem vitte végül semmire, csak furcsa, számára értelmezhetetlen módon beszél mondjuk az irodalomról, akkor ott nincs ösztönzés. A gyerek nem fog tanulni. Nincs perspektíva. Sőt, egyre jobban érzi a szegregációt. Mert a cigány szomszéd nem tud a végzettségének megfelelően elhelyezkedni, de az utcában lakó nem cigány, az igen.

– Velük mi lesz? Út a munkához program vagy totális nincstelenség?
– A kalocsai cigány önkormányzat második alkalommal nyerte meg az OFA - Roma Szolgálati Hálózat pályázatát. Az itt nyert 13 millió forintból jogi szolgáltatást nyújtunk, állásinterjúkra készítjük fel a romákat, segítünk önéletrajzot írni, nyomtatványokat kitölteni. Személyi igazolványt, TAJ-kártyát csináltatunk azoknak, akik elhagyták, akinek lejárt és nem csináltatták meg újra. Ezek nélkül képtelenség munkát vállalni. Muszáj a kályhától indulni ahhoz, hogy a végén egy dolgozó, pénztkereső romával találkozhassunk. A program segítségével 17 embernek sikerült munkát találnunk, heten pedig most is képzésen vannak: számítástechnikát, angolt tanulnak, van aki pedig gumiipari gyártónak tanul.

– Azért valljuk be, ez még kevés, ha nem megfelelő ruhában vagy modorral dolgoznak.
– Igen, ezt mi is tudjuk, épp ezért van egy 4-6 alkalmas tréningünk melynek keretében viselkedéskultúrát taníttatunk. Mert arra tényleg figyelni kell, hogy ha valaki végre kap egy jó állást, akkor azt csak úgy tudja megtartani, ha megfelelő öltözékben, tisztán jelenik meg és nem üvöltözve kommunikál, hanem odamegy ahhoz, akivel beszélni akar. Idővel mindannyian megtanulják a kulturált együttélés szabályait. A kulcsszó a türelem.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Sztojka István, a kalocsai cigány önkormányzat elnöke rengeteget dolgozik azért, hogy a romák is rendszeresen dolgozhassanak
[/caption]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!