Közélet

2010.02.25. 11:04

Hétköznapi csoda: összefogtak a segítők a tázlári kisfiúért

Segítő kezek nyúltak a szegény sorban élő kisfiú és nagymamája felé. Az ország minden tájáról, sőt külföldről is érkezett felajánlás.

Szűcs Brigitta Z.

Egy csillogó szemű 12 éves fiú, és egy nagymama, aki a könnyeivel küzd... Ez a látvány fogadott bennünket kedden délután, amikor megérkeztünk múlt heti riportunk két főszereplőjéhez a szerkesztőségünkbe érkezett, nekik szánt csomagokkal, a tázlári tanyavilágba.

A nyomor nap mint nap ott ül a küszöbön című cikkünk nyomán megmozdult az ország. Néhány nap leforgása alatt több mint százszor hívták a cikk alatt megadott telefonszámot és nyolcvan e-mail érkezett. Egerből, Debrecenből is érkezett segítség, sőt, volt aki Amerikában élő magyar barátainak is elküldte riportunkat.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Sok-sok embert megérintett a kisfiú és nagymamája története
[/caption]

Mint megírtuk, a Tázlárhoz tartozó Felsőtelepen túl él nagymamájával, Lajos Károlynéval a 12 éves Krisztián. Tanyájukban nincs áram, se fürdőszoba, sorsukat azonban nem csak ez nehezíti. A nagymama 30 ezer forintos nyugdíjából élnek egy konyhaként, fürdőszobaként, kazánházként funkcionáló néhány négyzetméteres szobában. A nagymama annál nagyobb szégyent aligha tudna elképzelni, mint hogy segélyért könyörögjön. Olvasóink segítségét, az összegyűjtött csomagokat látva, alig jutott szóhoz, de elmondta, sosem gondolta volna, hogy ilyen csoda velük is megtörténhet.

Ruhaneműt, tartós élelmiszer, akkumulátort, könyveket, tisztító- és írószereket, játékokat, galambokat, futball felszerelést és sok-sok hasznos, a kis család számára a mindennapokat megkönnyítő holmi érkezett. A felajánlások mögött pedig megannyi emberi sors, megannyi történet húzódott meg.

Egyik olvasónk elmesélte, hogy amikor felolvasta kicsi gyerekeinek a cikket, azok leültek édesanyjuk mellé és azt mondták, hogy ők most egy darabig inkább nem kérnek csokoládét, amit ők a közeljövőben kapnának, azt szeretnék elküldeni a cikkben szereplő kisfiúnak.

A jólelkű segítők többségében kis pénzből élő családok, nyugdíjasok voltak, de jelentkeztek tehetősebb családok, cégek is, akik segíteni szeretnének Krisztiánon és Lajos Károlyné Macán.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A bicikli telitalálat volt, nagy örömöt okozott Krisztiánnak
[/caption]

Jelentkezett asztalos, festő és ácsmester is. Ők a ház rendbetételéhez, a javításhoz szükséges anyagok mellett kétkezi munkájukat is felajánlotta a családnak.

A csillogó szemű kisfiú a kecskeméti Opel Klub tagjaitól egy kerékpárt és egy íróasztalt is kapott, utóbbit ugyan most még nem tudták hova tenni a szűk tanyában, de egy kis átrendezés után annak is meglesz a helye.
Kedden délután, a sok doboz, zsák, csomag behordása után, az udvar közepén állva, Maca, a nagymama csak annyit tudott mondani, hogy sosem gondolta volna, hogy egy ilyen írás ennyi embert cselekvésre késztet. – Hálásan köszönök mindenkinek mindent. Sosem felejtjük el, amit értünk tettek!

Nyitottak egy számlaszámot

A csomagok mellett sokan pénzzel szeretnék támogatni a családot, ezért nyitottak egy számlaszámot: Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet:

52700048–20038262–01500018

52700048–20038262–01500018 Sok-sok embert megérintett a kisfiú és nagymamája története A bicikli telitalálat volt, nagy örömöt okozott Krisztiánnak -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!