2009.11.02. 19:31
Újabb segítség az alapítványoknak
Alapítványok támogatásáról döntött legutóbb Kecskemét képviselő-testülete.
A Ménteleki Általános Iskoláért és Óvodáért Alapítvány 770 ezer forint támogatást kap a részönkormányzati keretből. Ebből 450 ezer forintot a tantermek padlózatának és lambériájának felújítására, százezer forintot kerítésfestésre, 120 ezret az egyik pedagógus mozgásterápiás képzésére, százezer forintot pedig egy óvodai tároló kialakítására fordíthatnak.
Szintén a részönkormányzati keretből támogatják a Méntelek Jövőjéért Közhasznú Alapítványt. A szervezet 162 ezer forintot kap. Ennek előzménye, hogy tavaly a Csiperó Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Találkozó keretében Csángóföldről is érkeztek gyerekek. Idén volt a viszontlátogatás, de mivel a csángók nagyon nehéz körülmények között élnek, ezért jelentős pluszköltsége volt a Kecskemétről kiutazóknak. Ezt a terhet enyhíti a 162 ezer forintos támogatás.
Szintén segítséget kapott az Ifjúság-Egészség Alapítvány, amelynek 300 ezer forintot szavazott meg a testület, az ifjúsági szolgáltatások előirányzat terhére. A „Kecskeméti Móricz Zsigmond Iskoláért Alapítvány” 150 ezer forintos támogatást kapott, amelyből a szeptembertől május végéig rendezett szabadidős sportprogramok kapcsán felmerülő bírói díjakat és az I-III. helyezettek díjazását finanszírozzák majd. Erre a támogatásra a sport célfeladat kerete adott lehetőséget.
A testületi döntés értelmében az Alapítvány az Angolkisasszonyok Kecskeméti Gimnáziumáért 240 ezer forintot, a Hitel a Jövőnek Alapítvány 250 ezer forintot, „Az Örök Életű Kecskeméti Színházművészetért” Alapítvány 112 ezer forintot, a Felsőszéktóért Alapítvány pedig 80 ezer forintot kapott támogatásként. A négy alapítvány a civil szervezetek támogatására elkülönített keretből kapta az összegeket.