2009.05.14. 18:44
Az ápolókat köszöntötték Kiskunhalason
„A nővérek ma még betegápolók, de eljön a nap, amikor már egészségápolók lesznek!” - idézte Florence Nightingalet Romhányi Zoltán, a kiskunhalasi Semmelweis Kórház igazgatója az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából rendezett kórházi ünnepségen.
Az halasi kórház vezetője köszönetet mondott az ápolóknak azért az áldozatos munkáért, amelyet a jelenlegi bizonytalan helyzetben is végeznek nap, mint nap.
Romhányi Zoltán további türelmet kért a dolgozóktól, jóllehet, szerinte sem fognak rövid idő alatt megoldódni a kórház anyagi problémái, utalva ezzel a halasi kórházat is üzemeltető HospInvest Zrt.-nél kialakult pénzügyi helyzetre.
Kitüntetés az elhivatottaknak
A kiskunhalasi Semmelweis Kórházban is évek óta elismerésben részesítik azokat az ápolókat, akik betegágy melletti munkájukat magas színvonalon, elhivatottan látják el, példaértékű hozzáállásukkal szolgálják a betegek javát és gyógyulását.
Idén Brindza Ildikó, a sürgősségi betegosztály nővére kapta az Év ápolója díjat. Első alkalommal adták át a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Örökös Ápolója díjat, amelyet a 2008-ban fiatalon elhunyt Kovács Attila ápoló emlékére alapított a kórház, első alkalommal éppen ő kapta posztumusz az elismerést, amelyet özvegye vett át a kórházi ünnepségen gyermekei jelenlétében.