Közélet

2009.02.15. 12:41

Fekete Afrika mosolygó arca

A héten hazatértek a résztvevők, ezzel lezárult a nagy afrikai futam, melyen idén negyvenöt ország kétszázötvenkét járműve indult. Az elsősorban karitatív célú rendezvényen számos híresség is részt vett.

Szász András

A közel kilencezer kilométer hosszú, zömében földutakon, sziklákon és homokon zajló eseményen számos megyebeli is indult, többek között a kiskunfélegyházi Varga Antal és Kissné Kézér Edit alkotta Vitabox Team. A 224-es rajtszámmal induló páros már második alkalommal jelentkezett az ember- és járműpróbáló futamra.

Aki már próbálta, tudja: kilencezer kilométert levezetni autópályán, autóúton sem leányálom. Napi 500-600 kilométer sivatagi körülmények közepette pedig egyenesen kimerítő. Ha ehhez még hozzáadjuk a defekteket és az egyéb, előre be nem kalkulálható nehézségeket, kiderül: a fapados Dakarnak csúfolt Budapest-Bamako Rali sem kifejezetten leányálom. A Nagy futamra általában olyanok jelentkeznek, akik tisztában vannak vállalkozásuk minden esetleges nehézségével, bonyodalmával. Néhány kemény meglepetéstől azonban még ők sem mentesülnek.

Az első nehézségek
Antal és Edit megpróbáltatásai még hazai földön elkezdődtek. Körmend magasságában a Nissan Patrol hirtelen rakoncátlankodni kezdett. A behatóbb vizsgálat kiderítette, összetett problémáról van szó, melynek egyik megnyilvánulása az volt, hogy a főtengely szimeringje elengedte az olajat. A félegyháziak két alternatíva közül választhattak: visszafordulnak vagy folytatják útjukat, még ha lassúbb tempóban is. Utóbbit választották. A gyakori olajszínt ellenőrzések miatti idővesztés dacára időben és épségben elérték a Földközi-tengert, kompra szálltak és búcsút intettek az öreg kontinensnek. Fekete Afrika földjén aztán jött az újabb kellemetlenség. A mauritániai határőrök kérték a kötelező felelősségbiztosítás befizetését igazoló bizonylatot. Csakhogy Antalnak és Editnek nem volt bizonylata. Hiába mutatták az átutalási számlát, hiába magyaráztak kézzel-lábbal. Ám ami nem sikerült szépszóval, azt megoldotta néhány euró és egy-két apró ajándék. Felnyíltak a sorompók, s indulhattak tovább.[caption id="" align="alignleft" width="220"] Minden ajándéknak örültek
[/caption]

Óceánpart és sivatag
Marokkóban többnyire még minden szép és jó: az utak, a szállodák, és az egyéb szolgáltatások. Kivéve az Atlasz-hegységet, amelyet a lehullott irdatlan mennyiségű hó miatt ezúttal kénytelenek voltak elkerülni. A marokkói szakasz után következett a sivatag, a hatalmas vízmosások, gyilkosan mély pocsolyák, és az Atlanti-óceán partja. Százharminc kilométert félig homokon, félig vízben, közvetlenül a nagy víz mentén tettek meg. Más lehetőség nem volt. A nedves homok viszonylag kemény, a száraz, porhanyós homokban viszont pillanatok alatt elakad, tengelyig süllyed a nehéz jármű. Aztán áshatnak, szenvedhetnek, hogy valahogy kiszabadítsák. Mivel az óceán is tenger, apálykor visszahúzódik, dagálykor viszont elönti a partot, autót. Különösen teliholdkor.
Aztán ennek is vége lett. Következett a valódi sivatag: a nagybetűs Szahara. Ameddig a szem ellátott mindenütt csak homok és homok, és természetesen az örök szél, mely néha csak azért gyengül valamelyest, hogy annál dühödtebb elszántsággal támadjon fel, s szántsa, kavarja a sivatag örökké vándorló homokját, megtöltve az utas szemét, orrlyukát, száját apró, csikorgó homokszemcsékkel. Némi változatosságot a köves, sziklás részek jelentettek, ott viszont a borotvaéles sziklaszélek vajként hasították végig a legacélosabb radiál gumikat is. És akkor még a hőmérsékletingadozásról nem is szóltunk: éjjel nyolc-tíz, napközben tartósan harminc fok körül. Mindez januárban.[caption id="" align="aligncenter" width="350"] Januári napfürdő a homoktengerben
[/caption]

Pókcsípés és lábtörés
A futam résztvevői az éjszakákat többnyire az előre kijelölt pihenő táborhelyeken töltötték. Ki az autójában, ki a mélyen lehorgonyzott, nehezékekkel körbebástyázott sátorban. Biztonságukat egyes veszélyesebb szakaszokon fegyveres rendfenntartók vigyázták, tisztes vagy inkább diszkrét távolságból. Reggel kábán megitták kávéjukat, elásták a homokban a szemetet, beindították járműveiket, és újra nekivágtak a nagy ismeretlennek.

A sivatagban lerobbant autósnak két esélye van: vagy arra vetődik valaki és segít megjavítani járművét, esetleg elvontatja a legközelebbi településre, vagy nem. Utóbbi esetben viszont teljesen magára van utalva. Ülhet a nagy semmi közepén, és törheti a fejét, vajon mitévő is legyen.

A félegyháziaknak óriási szerencséje volt. A több ezer kilométeres útjukat mindössze két kellemetlen momentum zavarta meg: kis társaságuk egyik tagját megcsípte egy pók, amitől hatalmasra dagadt a lába, egy motoros pedig elesett és eltörte a lábát. Az orvosi kocsi viszont húsz kilométerre előttük járt, és semminemű hajlandóságot nem mutatott a visszafordulásra. Nem maradt más lehetőség: a résztvevők kénytelenek voltak maguk ellátni a motoros nyílt lábszárcsont-törését, aztán előre vitték az orvosi kocsiig. Az, hogy a három hónappal előre lefoglalt és kifizetett bamakói szállodában megérkezésükkor értetlenül néztek rájuk, már csak hab volt a tortán.

Szívélyes bennszülöttek
Minél beljebb hatoltak a fekete kontinens belsejébe, annál nehezebb volt a tájékozódás. Közben nemhogy fogytak volna, inkább sokasodtak a gödrök, tócsák, vízmosások, kiálló sziklák, alattomos homokszőnyegek. Az út közepén gazdátlan tehén és teve gyalogolt céltalanul, kecskék tépték az útszéli száraz kórókat, a terepjáró mellett antilopok húztak el. Településnek, embernek pedig nyomát se látták. Néha magát az utat sem. Egyszerűen nyoma veszett. De nem volt megállás. Haladni kellett, mert még nagyon távol volt a cél. Nem egyszer előfordult, hogy a GPS dacára, Antalnak és Editnek egyszerűen fogalma sem volt arról, hol járnak. Szerencsére ezúttal minden kocsiban volt műholdas rádió, melynek segítségével többnyire rövid időn belül sikerült megtalálniuk a helyes útirányt.

Ami Antalba és Editbe, de a rali szinte valamennyi résztvevőjébe új erőt öntött, az a mindenhol tapasztalt, rendkívül szívélyes fogadtatás volt. Az afrikai emberek végtelenül egyszerűek (néhány helyen még ősközösségi viszonyok között élnek), ugyanakkor hihetetlenül kedvesek. A túra résztvevőit mindenhol kitörő lelkesedéssel fogadták. A gyerekek messzire eléjük futottak, úgy kísérték végig egyszerű vályogból vagy hullámlemezből épült falvaikon a túra résztvevőit. Az adományoknak leírhatatlan módon örültek. (A meghatottságtól libabőrösek lettek a bamakósok.) A ceruza, a füzet felbecsülhetetlen kincsnek számít arrafelé. Hasonlóképp a kötszerek, gyógyszerek és az egyéb egészségügyi felszerelések.[caption id="" align="alignright" width="220"] A fekete kontinens ékességei
[/caption]

Edit arról mesélt, hogy a Párizs-Dakarral ellentétben, a Budapest-Bamako túra nem a pénzről szól. Ők sem az anyagiak, hanem elsősorban a segítőszándék és nem utolsó sorban a kalandvágy miatt jelentkeztek a tizenhat napos túrára, melyet a lenyűgözően szép afrikai táj és a afrikaiak szeretetteljes fogadtatása tett hátborzongatóan meghatóvá és felejthetetlenné.

A hazaút is kalandos volt
Antal és Edit visszafelé is a Nissan Patrollal tette meg az utat. És kalandokból visszafelé is bőven jutott. Például időközben hatalmas mennyiségű eső zúdult a környékre. A lehullott csapadék Mauritánia homokos szakaszain még nem okozott különösebb gondot, ám Marokkó egyes völgyeiben nem egyszer tengerré duzzadt víztócsákon kellett átvágniuk. A terepjáró azonban hősiesen bírta megpróbáltatásokat. Figyelmük az utakon sem lankadhatott. Hol egy makacs teve vagy szamár tartotta fel őket, hol egy feldühödött tehén rontott oldalról a terepjárónak.
A Budapest-Bamako rali nem hétvégi autós kirándulás, hanem komoly veszélyekkel járó megpróbáltatás – fogalmazott Kézér Edit. Ennek ellenére jövőre nagy valószínűséggel harmadszor is nekivágnak a varázslatos földrésznek. Mert minden keménysége dacára a fekete kontinens igyekszik minden szépségét az idegenek elé tárni. Ahhoz viszont nem elég nézni, látni is, tudni kell. Ezért kizárólag olyanok jelentkezzenek a kilencezer kilométeres útra, akik igazán a szépre, az értékre kíváncsiak. Afrika földje a legendák földje, egyben a legtöbbet szenvedett föld is, ezért áhítattal tegye rá a lábát mindenki. Kincsei nagyrészt elapadtak, ezért csak az menjen oda, aki valóban a szépre vágyik, testvért, barátot keres ott, nem pedig hasznot. A haszonkeresők elől Afrika elrejti valódi arcát.

A fekete Singer csodája

Az adományok között volt egy öreg, de működőképes Singer varrógép is. Az afrikaiak eleinte gyanakodva nézték a fekete masinát. Ám rögtön megenyhültek a vonásaik, amikor Edit befűzte a cérnát, és elkezdett varrni. Egy korosabb fekete asszonyság nyomban jelentkezett, hogy ő is szívesen kipróbálná. Sikerét kitörő örömmel honorálták a falubeliek, akik életükben valószínűleg akkor láttak először varrógépet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!