Közélet

2009.02.06. 18:12

416 millió forintért kap új aszfaltréteget a forgalmas útszakasz

Áprilisban kezdődik el a Jánoshalmáról Kiskunhalasra vezető nagy forgalmú útszakasz rekonstrukciója, az unió 416 milliós támogatásával.

H. A.

Tavaly Kiskunhalas térségéből egyetlen projekt, a Halas -Kunfehértó és Jánoshalma közötti útszakasz felújítása került be a teljes mértékben támogatott uniós programok közé. A több mint 20 kilométer hosszú, és a jelentős teher- és személyforgalom miatt töredezett, helyenként megsüllyedt szakasz, mintegy 416 millió forintért kap majd új aszfaltréteget. A közbeszerzési eljárás még tart, az eredményhirdetésre márciusban kerül sor. A kivitelező munkák áprilisban kezdődhetnek el.

– Az útépítés várhatóan 4 hónapig tart, félpályás útlezárások mellett – mondta lapunknak Iványi István a Bács-Kiskun Megyei Közút Kht. vezetője. A nyertes kivitelező legfeljebb 1-1 kilométerekre zárhatja le a szakaszokat, úgy hogy közben váltakozó irányban haladhat a forgalom. A Jánoshalmára vezető új út minőségű lesz, mint a Borota és Csávoly közötti szakaszé, azzal a különbséggel, hogy nem lesz annyira csúszós. Esős időszakban, amikor a mezőgazdasági járművek miatt gyakori a sárfelhordás, biztonságosabban lehet rajta majd közlekedni.

A kivitelezés megkezdéséig még hátra van három hónap ezért a közútkezelő, addig is igyekszik elvégezni a legszükségesebb kátyúzásokat a közlekedés biztonsága érdekében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!