Közélet

2009.01.14. 15:29

Kutyák kaphatják vissza a látásukat

Négy árva és jelenleg szinte vaknak mondható kutya kaphatja vissza részben a látását nagylelkű adományozóknak köszönhetően.

Noszlopy

A Kecskeméti Mentsvár menhelyen élő állatok szemén ugyanis – mint az orvosi vizsgálatok során kiderült – beültetett lencsével lehetne olyan korrekciót végrehajtani, ami után „halványan” látnak majd.
A hályog eltávolításokat és a szemlencse beültetést dr. Dobos András szentesi állatorvos vállalta. A beültetéshez, a műtéthez szükséges eszközöket, anyagokat, valamint néhány szemlencsét pedig a budapesti Vitreus Orvostechnikai Kft. adja. Ezek egy részét kedden vették át Máté Tibor ügyvezetőtől a Menstvár Telepen (lásd galériánkat), a többi szemlencsét, valamint a műtétek utáni utókezelésekhez szükséges eszközöket pedig a menhely a Kecskeméti Rendőrkapitányság, valamint a Bács Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak adományaiból fedezi majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!