Közélet

2008.08.19. 09:00

Botrányos falugyűlés - Mindenki mindenkit kiosztott Pirtón - Képekkel

Rendre utasították a falu lakói az alpolgármestert és a polgármestert.

Pozsgai Ákos

Lényegében mindenki mindenkit felszólított a lemondásra a legutóbbi pirtói közmeghallgatáson. A képviselők egyike a polgármester távozását kérte, míg a polgármester az alpolgármestert mondatná le, az alpolgármester pedig azt javasolta a polgármesterek, hogy ne főállásban, hanem társadalmi megbízatásban lássa el mostantól a polgármesteri teendőket tekintettel a település szűkös költségvetési helyzetére.
A falugyűlés hallgatósága nem nézte jó szemmel a vezetők sokszor személyeskedő vitáját, volt, aki rendre is utasította a képviselő-testület tagjait.

A soron kívüli közmeghallgatást Nagy Ferenc polgármester hívta össze azt követően, hogy a sajtóban napvilágot látott, hogy Pirtó önkormányzata a csőd elkerülése végett július végén döntött az iskola felső tagozatának a megszüntetéséről, illetve Kiskunhalasnak történő átadásáról. Döntöttek arról is, hogy Kiskunhalassal, esetleg Tázlárral közös körjegyzőséget hoznak létre, valamint vállalkozói formában működtetnék tovább a háziorvosi ellátást.
A költségvetési egyensúly helyreállítása érdekében 6 millió forint, működési hitelt is fel vett az önkormányzat.

[caption id="" align="alignleft" width="200"] A képviselők egyike a polgármester távozását kérte, míg a polgármester az alpolgármestert mondatná le. Képünkön Nagy Ferenc polgármester.
[/caption]Az intézkedés óriási felháborodást váltott ki a községben, a tanulók szülei tiltakozó plakátokat helyeztek ki a település több pontján, kérdőre vonva a képviselő-testületet. A képviselők végül visszakozni kényszerültek, arról döntöttek, hogy nem egyszerre, hanem felmenő rendszerben szűnik meg a felső tagozat, ebben az évben az ötödik osztály kerül át Kiskunhalasra.

Az indulatok azonban úgy tűnik, nem csitulnak Pirtón, a falugyűlésen többen is szóvá tették, hogy csak az utolsó pillanatban értesültek a közmeghallgatásról, valamint, hogy éppen a fent vitatott döntésekben érintetteket nem hívták meg.
Vágó Ferenc alpolgármester azt javasolta, hogy a polgármester főállás helyett, társadalmi megbízatásban lássa el feladatát, ezzel is megtakaríthatna valamennyi összeget a település, ehhez a javaslathoz csatlakozott Földi Ferenc képviselő is, aki felszólította képviselőtársait, hogy ajánlják fel három hónapi tiszteletdíjukat. Nagy Ferenc polgármester visszautasította az alpolgármester javaslatát, és ezzel kezdetét is vette egy parttalan személyeskedő vita, amit a hallgatóság soraiból szakított félbe egy felszólaló, aki szó szerint rendre utasította a település vezetőit.
Szerinte az egész képviselőtestületnek le kellene mondani, mert mindannyian felelősek a település jelenlegi anyagi helyzetéért.

A későbbi felszólalók közül többen sérelmezték, hogy az önkormányzat vállalkozásba akarja adni a helyi háziorvosi ellátást, aminek szerintük a falu lakói isszák majd meg a levét. Ugyanis, ha sürgősen orvosra lesz szükség, nem áll majd rendelkezésre, mert Kiskunhalasról kell hívni – hangzott el. Többen konkrét javaslatokkal álltak elő, hogy miként lehetne javítani a falu költségvetési helyzetén. Például, hogy az önkormányzati intézmények takarítását ne közalkalmazott végezze, mások adakozásra szólítottak fel.

Élőlánc a kisiskolák és a falvak megmentéséért
Eddig több mint kétszáz települést tömörít az Élőlánc a kisiskolákért mozgalom, amelyhez csatlakozott Pirtó önkormányzata is – jelentette be Nagy Ferenc polgármester. A szakmai szervezetekkel közösen azt javasolják a kormánynak, hogy az iskolák normatív támogatását az intézményekben folyó szakmai munka színvonala, és ne a létszám és pénzügyi szempontok alapján határozzák meg.

A tavaly indult mozgalom a kisiskolák ellehetetlenítése ellen jött létre és mára országos méretűvé vált; hivatalos szinten azonban gyakorlatilag nem történt semmi a kisiskolák ügyében – hangoztatta polgármester. Nagy Ferenc elmondta, hogy kérték az oktatási minisztert, hogy a magyar kormány szerezzen érvényt az esélyegyenlőség elvének, ez nyilvánuljon meg a támogatások minőségében és mennyiségében is.

A polgármester meggyőződése, hogy a kistelepüléseken élő, számos esetben hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, és családok számára végzetes következményekkel járhat, hogy a kormány az önkormányzatokat a helyi iskolák, bezárására kényszeríti. Az iskola bezárása ugyanakkor a családok elvándorlásának veszélyét is jelentősen növeli, ami a falvak kihalásához vezethet – mondta a település vezetője, aki a napokban tárgyalt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!