Közélet

2008.04.22. 16:12

Folytatódik MiG-29-es ügy: Miért nem a ROVKI-ban vizsgálják a pilótát?

Néhány olvasónk felháborodottan fogadta tegnap (hétfő) megjelent anyagunkat, amiben a csütörtökön balesetet szenvedett MiG-29-es és a katapultált pilóta, Peszeki Zoltán őrnagy ügyét tárgyalta. Internetes hozzászólások azt firtatták, hogy miért kellett a pilótát Budapestre szállítani.

Gál Zita

"Ott dolgozó" néven egy hozzászóló például Pető István dandártábornokot megszólítva feltette a kérdést: Tudja mi az a szó hogy ROVKI? Ez Kecskeméten van ember! Az űrhajósjelölteket is itt vizsgálták és nem Pesten!

Az intézmény igazgatója, dr. Szabó Gábor ezredes elmondta, a Repülőkórház és a ROVKI már nem létezik. Az intézmény új neve: Magyar Honvédség dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ Repülőorvosi-, Egészségvizsgáló és Kutató Intézet, rövidítve REVKI.

– Katapultáláson átesett pilótát fekvőbetegként kell kivizsgálni és megfigyelés alatt tartani – kezdte az igazgató. – A fekvőbeteg részleget pedig köztudott, hogy intézményünkben 2007. március elsejétől megszüntették. Fekvőbetegeket ellátó katonaegészségügyi intézmény így az országban egyedül Budapesten, az Állami Egészségügyi Központban működik. Peszeki Zoltán őrnagyot jelenleg ott tartják megfigyelés alatt.

Az ezredes hozzátette: amint a fővárosi intézményből kiengedik a pilótát, visszakerül hozzájuk, ahol – már mint járóbeteget – látják el, elvégzik a szükséges kiegészítő egészségügyi, pszichikai, fizikai vizsgálatokat, javaslatot tesznek rehabilitációjára és döntenek repülégépvezetői alkalmasságáról. Itt döntenek majd arról is, hogy mikor vezethet újra harci repülőgépet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!