Közélet

2007.08.08. 10:57

Építkezők: mindent lehet?

Hajmeresztő közlekedési helyzetek alakulhatnak ki az építkezések miatt a városi utakon. Betonszállító monstrumokat kerülgetünk, törmelékes konténerek között szlalomozunk, útlezárások miatt mérgelődünk, közben pedig azon töprengünk: Az építkezőknek mindent szabad?

R. J.

[caption id="" align="alignleft" width="250"] Autós legyen a talpán, aki biztonságosan tud közlekedni ilyen helyzetben, és hát a gyalogosok sincsenek irigylésre méltó helyzetben az építkezések környékén.
[/caption] Természetesen nem. Egyetlen építkező magánszemély, illetve cég sem foglalhat el közterületet vagy korlátozhatja a közúti forgalmat saját kénye-kedve szerint – reagált kérdésünkre Rácz Sándor, a kecskeméti polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályának vezetője.
– Egy építési törmeléket tároló konténer elhelyezése közterületen éppen úgy engedélyköteles, mint az, ha az építkezés melletti útszakaszon áll egy szállítójármű – például – árurakodás miatt.

A közterülethasználati, illetve közútkezelői engedélyek minden esetben konkrét helyre és időpontra szólnak. Biankóengedély nincs: a munka menetének megfelelően, napra pontosan kell beszerezni ezeket még a nagyobb, hosszú hónapokig tartó építkezések esetében is.

– Nem jellemző, hogy lakossági bejelentéseket kapnánk amiatt, hogy egy-egy építkezés zavarja a környék közlekedését – tette hozzá Rácz Sándor.

A szabályok betartását a közterületfelügyelők ellenőrzik.
– Tapasztalataink szerint a kis és nagy építkezések túlnyomó többsége rendelkezik a szükséges engedélyekkel – mondta Molnár Sándor Józsefné, a kecskeméti közterületfelügyelők vezetője. – Folyamatosan végzünk ellenőrzéseket a város egész területén. Ahol hiányosságot találunk, ott nyolc nap áll az építtető rendelkezésére a pótlásra, amit újra ellenőrzünk. A helyszíni bírság ötszáztól tízezer forintig terjed, feljelentés esetén ennek a többszöröse. Nem büntetünk azonnal, hiszen nem a bírság a lényeg, hanem a szabálysértő állapot megszüntetése.

A közterületfelügyelők feladata az is, hogy ellenőrizzék: az építkezők kihelyezik-e azokat a táblákat, lámpákat, amelyek a balesetveszély megelőzésére szolgálnak. Ezekről a közútkezelői engedély rendelkezik.
– Ha egy építkezés nem valósítható meg anélkül, hogy balesetveszélyes helyzetet idézzen elő a közlekedésben, akkor nem kaphatja meg a közútkezelői hozzájárulást – mondja Kőnig István, a hivatal városüzemeltetési csoportvezetője. – Erre többször volt már példa. A kivitelezéssel kapcsolatos közútkezelői engedély pontosan meghatározza, hogy milyen időtartamban, milyen módon lehet a közutat felbontani, illetve a forgalmat elterelni. Az ideiglenes forgalomelterelés szabályairól külön jogszabály rendelkezik, az engedélyben ezt írjuk elő kötelező alkalmazásként. Ehhez kapcsolódik az adott helyszínre szóló – jogosult közlekedési szakember által készített – forgalomterelési terv engedélyezése. Alapvető szabály, hogy a hozzájárulást a lehető legrövidebb időre adjuk meg, hogy a kivitelezők minél kevésbé zavarják a közlekedést. Építőanyagot szállító jármű esetében ez lehet például fél óra. Ha ennél tovább áll az úton, akkor szabálysértést követ el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!