Közélet

2007.07.19. 10:45

Hatásos lehet a magas bírság fenyegetése

Egyelőre sem külterületen a növény és talajvédelmi igazgatóság, sem pedig Kecskemét belterületén az önkormányzat nem rendelt el kényszerkaszálást és nem is bírságolt.

T. V.

Igaz, a parlagfüves ügyek már folyamatban vannak. Bodóczky Judit, a polgármesteri hivatal igazgatási osztályának vezetője lapunknak elmondta: bejelentéseket már kaptak, ám az előző év hasonló időszakához képest úgy tűnik, hogy kevesebb lesz az elhanyagolt, gazos terület. A szigorú bírság veszélye tehát megtette a hatását.

Ettől az évtől egyébként változás, hogy míg korábban belterületen is húszezer és kétmillió forint között volt a kiszabható büntetés, ezt idén belterületen 750 ezer forintra maximálták. Ez azonban csak látszólag engedékenyebb szabályozás. A bírság ugyanis négyzetmétertől függő, és nincs mérlegelési lehetőség. Szintén változás, hogy a törvényben pontosították: ha a parlagfű bimbós állapotban van, azért már bírság jár. Valójában ez korábban is így volt, ám a jogszabály nem fogalmazott egyértelműen, ami sok vitára adott okot.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!