2007.07.10. 15:07
Hagyományőrző tábor Helvécián
Kecskeméti, helvéciai, ballószögi gyerekek játszanak az „Égi Csodaszarvas Hagyományőrző Egyesület” nyári táborában Helvécián.
Kun Attila, a hagyományőrző egyesület 43 esztendős elnöke két éve szervezte meg az első tábort a tanyáján. Az udvarban felállított jurta-sátrak, a lovak, a lovas-kocsik, a „nyilazó helyek”, a lófarkas zászlók, az őrtornyok és az állatok adják a keretet a táborhoz. A gyerekek imádják a hangulatot, amit alkalmanként közös fogatozással, lovaglással, kirándulásokkal és persze fagylaltozással dobnak fel.
Heti turnusokban váltják egymást a népszerű hagyományőrző tábor résztvevői. Reggelenként busszal viszik ki őket Kecskemétről este pedig – az egész napos fárasztó kardozások, állatetetések, kocsikázás után – ismét buszra szállnak a gyerekek, hogy a honfoglaláskorból ismét a „mába”, azaz a városba visszajussanak.