2006.11.30. 09:30
Pénz, paripa, elbocsátások
Jövőre 1200-an távoznak a határőrségtől a költségvetési megszorításokkal összefüggésben. A létszámcsökkenés kisebb mértékben érinti a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóságot is.
Ugyanakkor mintegy 1,8 milliárd forintos fejlesztés van folyamatban az igazgatóságnál, a schengeni rendszerhez való csatlakozás kapcsán. A Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság 1400 fős állománya jövőre 74 fővel csökken az országos létszámleépítések keretében - közölte érdeklődésünkre Árvai Ferenc ezredes, az igazgatóság vezetője.
A távozók nyugdíjba vagy más fegyveres testülethez mennek. Egészségügyi okok miatt is távoznak néhányan, három embertől pedig végkielégítéssel válnak meg. A létszámlépítés így lényegében "automatikusan" megtörténik, hiszen a végkilégítéssel távozókat kivéve - akik egyébként maradhattak volna, de nem fogadták el új beosztásukat - mindenki saját döntése alapján hagyja ott a határőrséget. Az ezredes hangsúlyozta, munkájukban nem okoz fennakadást a létszámcsökkenés, annál is inkább mert, jövő év július 1-vel 65 tiszthelyettes érkezik a halasi igazgatóságra.
- Tavaly 60-an távoztak tőlünk, most valamivel többen döntöttek így, az ország többi igazgatóságához viszonyítva mégis kisebb mértékben érint a létszámcsökkenés, hiszen az unió egyik külső határát védjük - fogalmazott Árvai ezredes. A schengeni határőrizeti rendszerhez való jövő évi csatlakozásunk kapcsán ráadásul a halasi igazgatóság mintegy 1,8 milliárd forint fejlesztési támogatást kapott az Európai Uniótól. A pénz egy részét már a folyamatban lévő fejlesztésekre fordították, a fennmaradó összeget év végéig kell "lekötni". Eddig bővítették a járműparkot, csaknem 300 új számítógépet szereztek be, egyebek között felújítás alatt állnak a határátkelők, átlakakításra kerül a határvadász század épülete és az idegenrendészeti fogda, továbbá sorra kerül az állomány fegyverzetének teljes cseréje is.