2006.11.16. 14:11
Kevés az illemhely Félegyházán?
A város lakóinak többsége szeretné, hogy az önkormányzat létesítsen még egy illemhelyet Kiskunfélegyháza központjában.
Gondot jelent, hogy ha rájön a kis-és nagy dolguk a város főutcáján, akkor nem tudnak hová betérni. A városban található toalettek ugyanis zömében zárva vannak. De nemcsak ezzel van probléma, hanem az emberi kultúrával, illetve annak hiányával. Az illemhelyeken hiába helyezik ki a WC-papírt, tesznek szappant a kézmosóba. Ezek percek alatt eltűnnek. Arról nem is beszélve, hogy vannak olyanok, akik csapokat törnek le, illetve ülőkéket rongálnak meg.
Nem olyan tragikus a kiskunfélegyházi illemhelyzet, mint azt sokan látják – vélekedett Kiss Jenő, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályvezetője. Elmondta: jelenleg három nyilvános illemhely áll a félegyháziak rendelkezésére a városban. Az egyik nyilvános WC a vasútállomáson található, amely ingyen igénybe vehető. A másik kettő a városközpontjában a buszpályaudvar mellett, illetve a Béke téri piacnál. Az utóbbit az önkormányzat üzemelteti. Mindkét helyen a használatért hatvan forintot kell fizetni. Kiss Jenő hozzátette: a piacnál lévő nyilvános WC hétköznaponként reggel hat órától este 18 óráig tart nyitva. Szombaton pedig reggel hattól délig, vasárnap pedig 13 óráig lehet igénybe venni. Ha valaki nem tud eleget tenni a természet törvényének, akkor hétköznaponként a polgármesteri hivatalban található illemhelyet is használhatja. A városüzemeltetési osztály vezetője a Baon tudósítójának elmondta, a város által üzemeltetett nyilvános vécében alacsony a vendégforgalom, ezért kevés a bevétel is. Legtöbben csak a piaci napokon használják. Tudomása szerint, még nem merült fel az az igény, hogy a Kossuth utcán is létrehozzanak egy nyilvános illemhelyet. Amúgy a földfelszínen már nem is lehet WC-t kialakítani, helyhiány miatt. A földalatti megoldás pedig költséges lenne az önkormányzatnak. Az osztályvezető úgy látja, a városnak elég ennyi nyilvános WC.