Közélet

2006.10.05. 10:14

Elbocsátások a Ganznál - Talán akad, aki szőröstől-bőröstől megveszi a bajai gyárat

Egy hét múlva körülbelül hatvannal csökken a bajai Ganz-gyárban dolgozók száma. A termelés viszont nem áll le: a munkások kétharmada hat-nyolc hónapig még biztos marad a cégnél.

G. Zs.

Felszámolási eljárás folyik a Ganz Transelektro Közlekedési Zrt.-nél. A fővárosi központú társaság bajai üzeméből október 12-én mintegy hatvan embertől köszönnek el. A felszámolásra kijelölt Tax-Audit Kft. ügyvezetője, Somorjai Béla elmondta, hogy így a dolgozók egyharmadától válnak meg.

Ezt időben jelezték az érintetteknek és a munkaügyi központnak is. Már augusztusban is egyeztettek az érdekvédelmi szervezetekkel. Azoknak mondanak fel, akik a trolibuszokhoz készítettek alkatrészeket.

Budapesten az üzletág árverését október 17-ére hirdették meg.
– Bízom benne, hogy sikerül értékesíteni az üzletrészt. Amennyiben olyan cég venné meg, amely hajlandó folytatni a félkész trolik gyártását, elképzelhető, hogy a most elküldött emberek jelentős részét alkalmazná – nyilatkozta Somorjai. – A munkabérek kifizetésére, amik még járnak, a bérgarancia-alap támogatását vesszük igénybe. Jelentős elmaradt bér is van, mert augusztusban és szeptemberben nem tudtam fizetni, a júliusi béreket pedig három részletben kapták meg a dolgozók. Október végére végre pénzhez juthatnak.

A felszámoló szerint a más üzletágban dolgozó 80-100 alkalmazott munkahelye hat-nyolc hónapig biztosított. A nyereséget hozó termelés folyik, van megrendelés.
– Most úgy látom, hogy a jövő év közepére jutunk el odáig, hogy a bajai üzemet – egyben vagy darabokban – értékesítjük. Lehet, hogy akad vevő a gyárra, aki szőröstől-bőröstől megveszi. Ez lenne a kedvezőbb, hiszen sokak munkahelye megmaradna. Ám előfordulhat, hogy darabban lehet csak eladni a gépeket és az ingatlanokat. Ez, sajnos, újabb elbocsátásokat jelentene – mondta Somorjai Béla.

nformációink szerint korábban azt tervezték, hogy október elsejével több mint 140 embert bocsátanak el a bajai Ganzból. Egyelőre csak hatvanról van szó.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!