Közélet

2006.06.16. 09:25

Védik a kirúgott tanítónőt Jászszentlászlón

Felháborodott jászszentlászlói szülők egy csoportja szerdán Hiller István oktatási és kulturális miniszterhez fordult egy – szerintük – igazságtalanul elbocsátott tanítónő érdekében.

BAON

Levelükhöz mellékelték annak a jegyzőkönyvnek a másolatát is, amely egy rendkívüli szülői értekezleten készült. A szülők egymásközti eszmecseréjét rögzítő dokumentum szerint: egy korábbi megbeszélésen Dobos László igazgató kijelentette: amennyiben valóban ragaszkodnak a pedagógushoz, „tegyenek le” kétmillió forintot, és az iskola eltekint az elbocsátásától. (A szülők – állításuk szerint – letétbe is helyezték az összeget. Ám a tanítónőn ez sem segített.)

A most végző másodikos gyerekek, nevük elhallgatását kérő szülei elmondták: amikor január 22-én nyilvánvalóvá vált a tanítónő elbocsátása, azonnal szülői értekezlet összehívását kezdeményezték, melyre az igazgatót is meghívták. Itt hangzott el az ominózus „kétmilliós” kijelentés.

A szülők egybehangzóan állítják: a húsz éve oktató tanítónő nemcsak pedagógusnak, de embernek is kiváló. Hangsúlyozzák: véleményüket gyermekeik is alátámasztják, akik szerint a "tanító néni" meglehetősen szigorú, ám rendkívül jó és igazságos. Kiszemelt utóda viszont nem rendelkezhet kellő gyakorlattal, mivel viszonylag kevés ideig foglalkozott alsótagozatos gyerekekkel.

Az ügy kapcsán megkerestük Dobos László igazgatót is, aki kijelentette: az elbocsátást egyrészt az intézmény szűkös anyagi keretei, másfelől a tanítónő képzettsége indokolta. A jászszentlászlói általános iskolában ugyanis jelenleg két pedagógussal több van a szükségesnél. Mivel az elbocsátott tanítónőnek „csak” sima főiskolai végzettsége van, az iskola vezetése úgy döntött, helyére olyan pedagógust állít, aki német speciális kollégiumot végzett, így a jövőben német csoport tanítását is vállalhatja. Az intézményvezető ugyanakkor cáfolta a „kétmillió forintos” kijelentést. Mint mondta: csupán arra kívánt reflektálni a szülői értekezleten, mekkora kiadást jelent éves szinten egy pedagógus bérének előteremtése a működtető önkormányzat számára. Végezetül leszögezte: meggyőződése, hogy a kellemetlen ügy hátterében olyan szülők csoportja áll, akik elsősorban az ő szakmai és politikai ellehetetlenítését tűzték ki célul.

A szülők cáfolják az igazgató állításait. Úgy vélik, Dobos Lászlóból teljességgel hiányzik a kompromisszumkészség, az egész ügyet presztízskérdésként kezeli. Ám ők minden áron kitartanak az elbocsátott tanítónő mellett. Annál is inkább, mivel gyermekeikről van szó.

A tanítónő nem kívánta kommentálni az ügyet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!