2006.06.20. 11:36
Rendőrségi felhívás: a nyár veszélyei és azok megelőzése
Ismét beköszöntött a nyári szünet. Az esős napokat felváltotta a jó idő. Gyermekeinknek véget ért a tanítás, itt a szünidő, a vakáció. Vannak, akik már meg is kezdték nyaralásukat. Ám mit is tehetünk azért, hogy ősszel vagy nyaralás végeztével ne kelljen elmondanunk, bűncselekmény, vagy baleset károsultjai, esetleg áldozatai lettünk, vagy lettek családtagjaink?
Számtalan szülőnek okoz gondot a gyermeke nyári elhelyezése, biztonsága, a velük való törődés. Akinek nincsen anyagi forrása, vagy erre az idényre félrerakott megtakarított pénze, annak azt ajánljuk, hogy valahová fizesse be ebédre gyermekét. Biztosan van olyan ismerős, osztálytárs, vagy barát, akivel a gyermekünk közösen eltöltheti azokat a napokat, amikor nem tudunk rá felügyelni. Akár otthonunkban, akár a gyermekünk barátjának otthonában keressük meg a lehetőséget a másik szülővel egyetértésben, hogy mivel tudnák a fiatalok hasznosan és kellemesen eltölteni szabadidejüket.
A legfontosabb, hogy olyan barátot találjunk gyermekünk mellé, aki szintén folyamatos szülői kontroll alatt van. Ez azért is fontos, mert a gyermekünket nem csak az utcán, a közlekedésben, játszótéren, strandokon, vagy a természetes vizeknél érheti baj, hanem előfordulhat, hogy megfelelő szülői odafigyelés nélkül ő maga is rossz társaságba keveredhet, esetleg puszta vagányságból túllépheti az adekvát viselkedési normákat.
De vizsgáljuk meg az érem objektív oldalát, a gyermekeinket érinthető külső veszélyeket. A gyerek soha ne vigyen magával fölöslegesen értékeket közterületre, játszóterekre, strandokra. Ha elkerülhetetlen, akkor minden esetben csak a szükséges pénz legyen nála és mobiltelefon, de azok se látható helyen. Ezzel elejét vehetjük az utcán bandákba verődött fiatalok támadásainak. Fontos, hogy gyermekünk tudja, ha megtámadják, vagy meglopják, akkor hová fordulhat azonnali segítségért, vagy egy elkerülhetetlen támadás esetén miként viselkedjen.
Strandra csak akkor engedjük, ha megfelelő életkorral rendelkezik, vagy valamely barátja szülői felügyeletével megy oda. Az értékei megóvása érdekében hívjuk fel a figyelmét, hogy azokat hagyja a strandok értékmegőrzőiben. Oktassuk ki, hogy felhevült testtel, tele gyomorral ne menjen vízbe, főként, ne mély vízbe. Tiltsuk meg, hogy felügyelet nélkül természetes vízhez menjen fürödni, vagy horgászni, mert a természetes vizek számtalan veszélyforrást jelenthetnek számukra.
Ha nincs megfelelő szülői felügyelet, főként 12 éves életkor alatt ne engedjük, hogy gyermekünk kerékpárral közlekedjen egyedül. Nagyobb gyermekeinket oktassuk ki a robogózás, motorozás veszélyeire. Egyáltalán, a közlekedés szabályaira folyamatosan oktatnunk kell őket. Az sem baj, ha meggyőződünk néha arról, hogy miként közlekednek egyedül a gyakorlatban. Esténként legyen időnk elbeszélgetni velük, hogy mivel töltötték el az időt napközben, és nem árt ezeknek a hitelességéről néha személyesen is meggyőződni.
S hogy miért kell meggyőződni arról, hogy valóban azzal ütötte-e agyon az időt gyermekünk, mint amiről beszámolt? Ez már az érem szubjektív oldala. Mint szülők, kötelességünk arról meggyőződni, hogy gyermekünk hasznosan tölti el az idejét, azaz tudnunk kell, hogy nem szippantotta-e be egy olyan mikro-csoport, „banda”, akik rossz irányba vihetik a tapasztalatlan fiatalt. Ha mondjuk idegen tárgyat, tárgyakat találunk szobájában, személyes holmija között, akkor kérdezzünk rá, hogy honnan szerezte. Ez nem feltétlen származik bűncselekményből. Lehet, hogy csak kölcsönkért valamit egy barátjától, de hasznos, ha tudunk a kölcsönkért tárgyakról is.
A nagyobb, korosabb gyermekeink már igénylik az esti táncos szórakozásokat. Fontos, hogy tudjuk, hol van, kivel, vagy kikkel és nem baj, ha meghatározzuk, meddig lehet távol a fiatal otthonától. Oktassuk ki az alkohol, a cigaretta fogyasztásának veszélyeire, de soha ne tiltsuk, mert a tiltott gyümölcs a legízletesebb!
A fő, hogy igyekezzünk gyermekünkkel bizalmas kapcsolatot teremteni és tartani. Mondjuk el, hogy a drogoknak milyen veszélyei vannak. S ne csak a drogfogyasztás veszélyeire hívjuk fel figyelmét, hanem arra is, ha szórakozóhelyen esetleg megiszik valami, akkor azt előtte bontsák ki és ne hagyja az italát soha őrizetlenül, mert a drogok italba keverése a beetetésnek az egyik leggyakoribb módszere.
S most nézzük a nyár egyéb, minket is érinthető veszélyeit. Ha hosszú útra indulunk, úgy válasszuk meg az indulás időpontját, hogy a lehető legpihentebbek legyünk. Tartsunk útközben pihenőket, mert főleg az autópályákon a monotónia figyelmetlenséget, vagy elalvást eredményezhet. Legyen nálunk elegendő folyadék, mert vezetés közben rosszullétet okozhat a folyadékháztartás nem megfelelő szinten tartása. Éjjeli vezetés alkalmával vezessünk óvatosan, mert nem csak mi, hanem akár a szemből érkező is elalhat. Ennek szembetűnő jele lehet egy a pályán kacsázó mozgást végző jármű, vagy akár az, hogy jelzéseink ellenére fent hagyja a fényszóróját, nem vált tompított világításra.
Utazásaink esetén soha ne hagyjunk, ne tároljunk értékeket és okmányokat (különösen útleveleinket és bankkártyáinkat) a kocsiszekrényben, inkább helyezzük azokat a csomagtartóba. Ne pihenjünk le sötét, elhagyott parkolókban lakott területen kívül. Keressünk biztonságos, vagy kevésbé veszélyeztetett helyeket, mint benzinkutak, útszéli panziók, éttermek kivilágított parkolói. Idegenektől ne fogadjunk el segítséget, ne dőljünk be az utazókat fosztogató trükkös tolvajok által alkalmazott trükköknek. Ha defektet, vagy más meghibásodást észlelünk, ne szálljunk ki egyedül, mobiltelefonon kérjünk segítséget, vagy az autópályán guruljunk el a segélyhívó készülékig. Magyarországon is jellemző már, hogy két kilométerenként van segélyhívó.
Mielőtt nyaralni indulnánk, kérjünk fel egy megbízható rokont, szomszédot, vagy barátot, hogy postaládáinkat rendszeresen ürítse ki, és nézzen szét a házunk táján, nem tapasztal-e rendellenességet. A vonalas készülékeink mobilra történő átirányítására ma már meg van a lehetőség. Így, ha hívásunk van, akkor olybá tűnik, mintha otthon lennénk. Nem árt, ha egy programkapcsoló az üresen hagyott ingatlanunkban felváltva bekapcsolja, például a tévét és felkapcsolja valamelyik villanyt rövid időre.
Strandokra, kirándulásra, mindig csak a legszükségesebb értékeket vigyük magunkkal. Próbáljuk meg értékeinket olyan zsebekben elhelyezni, hogy más ne férhessen észrevétlen hozzájuk. Ha nyaralni megyünk, nem árt, ha járműveink megfelelő biztonsága érdekében felszerelünk, vagy magunkkal viszünk egy-egy mechanikus biztonsági zárat, mint kormány, sebességváltó, vagy akár pedálzár. Motorkerékpárokhoz is kapható és rendkívül biztonságos a féktárcsazár. Fontos, hogy kempingezés alkalmával értékeink legyenek a kocsiban elzárva. Csak az okvetlen szükséges használati tárgyak maradjanak a sátorban.
S ne feledje senki: a nyári vakáció elsőszámú helyszínei a vízpartok. Mindig olyan helyen fürödjünk, ahol van mentőszolgálat, vagy parti őrség. Felhevült testtel, ittasan, tele hassal, gyógyszer hatása alatt. Aki légzőszervi, érrendszeri betegségben szenved, különösen kerülje a mély vizeket. Ha úszni megyünk, akkor lehetőleg társaságban, hogy egyikünk segíteni tudjon baj esetén a másiknak. Csónakázás, vízi biciklizés, vagy vitorlázás esetén ne csak az úszni nem tudok, hanem az úszni tudók is jó, ha használnak védőmellényt, vagy legalább magukkal visznek baj esetére egy felfújható mentőkarikát.
H. I. -->