Közélet

2006.06.16. 08:47

Körmenet a ligetös utcán Kiskunfélegyházán

A két helyi plébános közreműködésével dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye érseke celebrálta csütörtökön az úrnapi ünnepi szentmisét a kiskunfélegyházi Sarlós Boldogasszony templomban.

Szász András

Úrnapja Krisztus testének ünnepe, a katolikus egyház egyik – úgynevezett sátoros – főünnepe. Kezdetben a húsvét előtti csütörtökön tartották, két német szerzetesnő látomása alapján IV. Orbán pápa 1264-ben tette át a pünkösdöt követő második csütörtökre. Néhány helyen, így Kiskunfélegyházán is, a napján, vagyis csütörtökön ünneplik. Az ország legtöbb településén (Kecskeméten is) azonban a pünkösdöt követő második vasárnap. Az ünnepi misét követően a hívek színpompás körmenet keretében vonultak át a Szent István templomba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!