25°
32°
17°

Baleset történt Érsekhalma mellett

Hozzászólások

azóta is tovább szennyezünk
Már több mint száz éve figyelmeztettek a globális felmelegedésre
az erős nő / 52 perce
Emma Thompson az idős színésznőkért kampányol
Több lehetőséghez juttatná korosodó pályatársait.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BALOGH JÓZSEFNÉ Tóth Erzsébet hetényegyházi lakos, 81 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2018. augusztus 22-én, 11.45 órakor lesz a hetényegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy OLÁH ZSOLT kadafalvi lakos, 44 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2018. augusztus 23-án, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
ifj. GYÖNGYÖSI PAP FERENC ma lenne 62 éves Szerető családja.
"Az Ő szíve pihen, a miénk vérzik, a fájdalmat csak az élők érzik." VARGA JÁNOSNÉ (Ircsi) Végakarata szerint hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra!
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy NAGY MIHÁLYNÉ Kéri Julianna kecskeméti lakos, 75 éves korában elhunyt. Temetése 2018. augusztus 21-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Nincs már holnap, ennyi volt az élet, sirassatok csendben, szívetekben élek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS ISTVÁN szarkási lakos, 86 éves korában elhunyt. Temetése 2018. augusztus 21-én, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család.
"Nincs már holnap, ennyi volt az élet. Sirassatok csendben, szívetekben élek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYURIS LÁSZLÓ ágasegyházi lakos, 54 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2018. augusztus 21-én, 9.00 órakor lesz az ágasegyházi temetőben. Szentmisét a temetés előtt 8.15 órakor mutatják be. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család.
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te soha nem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JÁRVÁS GERGELY kecskeméti lakos, életének 79. évében elhunyt. Temetése 2018. augusztus 17-én, 15.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik BERCSÉNYI ISTVÁN búcsúztatásán részt vettek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család.
"Megállt egy nemes szív, mely értünk dobogott, s pihen a két áldott kéz, mely értünk dolgozott. " Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özv. BAGÓ LAJOSNÉ K. Szabó Julianna a Margaréta Otthon lakója, volt kunbaracsi lakos, életének 94. évében, 2018. augusztus 2-án elhunyt. Szeretett halottunkat 2018. augusztus 17-én, pénteken 14.00 órakor a református egyház szertartása szerint a kunbaracsi temetőben helyezzük örök nyugalomra. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család.
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk voltál, örökre elmentél. Szereteted a szívünkben örökké él." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARAGÓ ZOLTÁN kecskeméti lakos, életének 60. évében súlyos betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2018. augusztus 17-én, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik özv. MAJOR JÓZSEFNÉ Szabó Ilona temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
"A múltba visszanézve valami fáj, valakit keresünk, aki nincs már. Nélküled szomorú, üres a házunk, még most sem hisszük el, hogy hiába várunk." NYITRAI BÉLA halálának 2. évfordulójára. Feleséged, gyermekeid és családjaik.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik ILLÉS JÓZSEFNÉ Kemény Mária temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk FARAGÓ JÓZSEF temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család.
"Hosszú az út, mely véget ért, beteg szíve örök pihenőre tért." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BERCSÉNYI ISTVÁN ballószögi lakos, 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. augusztus 13-án, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton kérjük a résztvevőket, hogy szerettünktől egy szál virággal búcsúzzanak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Megpihenni tértél fájdalmat elhagyva, melyet türelemmel viseltél magadban." Fájó szívvel tudatjuk, hogy REDENCZKI LÁSZLÓ kecskeméti lakos, életének 68. évében hosszantartó türelemmel viselt betegségben elhunyt. Búcsúztatása 2018. augusztus 14-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család.
Teremtője már harminc éve 1988. augusztus 10. napján magához hívta Édesapánkat. Tisztelettel és szeretettel emlékezünk Dr. ZIMAY LÁSZLÓ megyei főgyógyszerészre. Lányai: Mária és Zsuzsa
Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik MOISE MIHÁLY búcsúztatásán megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
"Megállunk némán a sírod felett, s fájón őrizzük emlékedet." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DOMJÁN BALÁZSNÉ Faragó Etelka kecskeméti lakos, 83 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. augusztus 14-én, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Kiskunhalas / 1 órája
Több évtizedes problémát oldottak meg Halason
átigazolás / 1 órája
Modric miatt áll a bál a Real és az Inter között
Kecskemét / 2 órája
A szegények is megünnepelték az új kenyeret
Be kell törni, mint egy lovat / 3 órája
Pintér Tibort nem érdekli a kora
Kunszentmiklós / 3 órája
Egy kötetben két családtörténeti kisregény
Kiskunhalas / 3 órája
Parányi, ártalmatlan rézsikló tévedt be a halasi óvodába