Kék hírek, bulvár

2016.12.27. 16:32

Ezért nem szabad a tűzijáték útjába állni!

Bemutatóval egybekötött sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet a pirotechnikai eszközök használatának veszélyeire szilveszter előtt a rendőrség, a katasztrófavédelem, a tűzoltóság és a mentőszolgálat képviselői kedden, Budapesten.

mti.hu

A sajtótájékoztatón az érintett szervezetek, saját szakterületük szerint hívták fel a figyelmet a különböző pirotechnikai eszközök használatának szabályozására és adtak tűzmegelőzési tájékoztatást egy konténertűz-bemutató kíséretében.

Az akciódús sajtótájékoztatóról készült videót ">itt lehet megnézni, a lényegesebb jelenetek cikkünk végén láthatók.

Povázsai Sándor, az Országos Rendőr-főkapitányság igazgatásrendészeti főosztálya rendészeti osztályának vezetője a tűzijátékok év végi vásárlásának és felhasználásának jogi hátterét ismertette. Kiemelte a pirotechnikai eszközök kategóriánként eltérő korhatárhoz kötött vásárolhatóságát, a felhasználási időszakot, valamint a tárolásukra vonatkozó szabályokat.

Huszák András, a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálat készenléti osztályának vezetője elmondta, tájékoztatásukkal azt szeretnék, elérni, hogy szilveszterkor ne váljon senki lakástűz, égési sérülés áldozatává. Ezek a sok esetben súlyos balesetek odafigyeléssel és a jogszabályok betartásával elkerülhetők.

Az Országos Mentőszolgálat megerősített szolgálattal készül a szilveszterre, mivel ilyenkor a segélyhívások, a mentési feladatok száma - különösen a fővárosban és a nagyvárosokban - jelentősen megnő - mondta el Győrfi Pál kommunikációs és pr igazgató. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a közhiedelemmel ellentétben a nagy mennyiségű alkoholos ital fogyasztása hideg időben különösen veszélyes lehet, mivel az alkohol megbéníthatja a szervezet hőszabályozását, ami gyors kihűléshez vezethet.

Bérczi László, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos tűzoltósági főfelügyelője kifejtette, hogy 630 árusítóhely van az országban, ezeket a katasztrófavédelem hatósági szakemberei december 31-ig vizsgálják. A dandártábornok ismertette azokat az egyszerű szabályokat, amelyek betartásával elkerülhetőek a tűzijátékok okozta tűzesetek. Az év utolsó napján átlagosan 40-50 olyan tűzesethez riasztják a tűzoltókat, amelyet valamilyen pirotechnikai eszköz okozott. A leggyakrabban fenyők, tuják és szeméttárolók gyulladnak ki, de nem ritka az sem, hogy egy rakéta erkélyre vagy szoba ablakán repül be és ott okoz tüzet.

A tájékoztatót tartók egyetértettek abban, hogy az elmúlt időszakban szerencsére évről-évre csökkentek a riasztások.

Búcsút inthet a kezének, akinek a markában felrobban egy petárda:

Ezért nem szabad belenézni a vetőcsőbe:

El a tűzijáték útjából!

A szobában ezért nincs helye a tűzijátékozásnak:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!