Kék hírek, bulvár

2016.09.07. 12:22

Stadler: „én egy senki voltam”

„Egyetlenegy papírt nem írhattam alá, egyetlenegy könyvelővel nem találkoztam az összes cégnél. Nem is beszéltek velem, mindenütt az ügyvezetők jártak el” – mondta Stadler József negyedik perének szerdai tárgyalásán, a Kecskeméti Törvényszéken.

H. I.

Szerdán ismét jelenése volt a Kecskeméti Törvényszéken Stadler Józsefnek, akinek negyedik büntetőperében következett újabb forduló. Az egykori akasztói vállalkozó ezúttal öltönyben érkezett a bíróságra, és a folyosón még mosolyogni is tudott. Jelentős médiaérdeklődés övezte a tárgyalást, az újságírók ezúttal főleg arra voltak kíváncsiak, milyen egészségi állapotnak örvend a vádlott, aki nemrég arról beszélt egy bulvárlapnak, hogy hónapjai vannak hátra. Mint a tárgyaláson elhangzott: a legutóbbi orvosszakértői vélemény szerint Stadler Józsefnél idült hasnyálmirigy-gyulladást diagnosztizáltak, bármiféle műtéti megoldás javulást nem hozhat, diétát kell tartania.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] A folyosón még mosolygott Stadler József. Fotók: Hraskó István
[/caption]

– Nem vagyok jól. Sajnos ha egy nap egyszer tudok enni, akkor nagyon meg vagyok elégedve. Szinte csak gyümölcsön élek, mást nem fogad be a szervezetem. Nem javul az állapotom. Ha még maradtam volna benn egy-két hónapot a börtönben, akkor előrébb lettünk volna, mert nem lenne tárgyalás. A börtönben kapott gyógyszerek nyolcvan százalékát az engem megműtő doktor úr megfogta, és beledobta a kukába. Azt mondta, ne szedjem őket, ha még kicsit élni akarok. Most rendszeresen járok kezelésekre – mondta Stadler József Farkasné dr. Kramolis Andrea tanácsvezető bírónak.

Mint azt korábban megírtuk, a vád szerint az egykori akasztói vállalkozó 2007-2010-ben az érdekeltségébe tartozó gazdasági társaságok nevében – főként ruhaneműk kereskedelméről szóló – valótlan tartalmú számlákat bocsátott ki és fogadott be. A hamis okmányok felhasználásával általános forgalmi adót kísérelt meg visszaigényelni, illetve a társaságok adófizetési kötelezettségét csökkentette. Stadler három kft. könyvelésében szerepeltette a fiktív számlákat. Az ügyészség úgy véli, Stadler az áfa és a társasági adó adónemekben 419,4 millió forint vagyoni hátrányt okozott az államnak. Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és magánokirat-hamisítás vétségével vádolják, az ügyészség börtön kiszabását indítványozza vele szemben.

Stadler a szerdai tárgyaláson azt bizonygatta, hogy neki semmi köze nincs az ellene felhozott bűncselekményekhez. Benyújtotta egy korábbi ügyvédje levelét, amelyben az áll, hogy Stadler nem volt sem tulajdonosa, sem ügyvezetője egy vádiratban szereplő cégnek, hanem csupán munkavállalója, a vádlott megfogalmazása szerint „egy senki”.

– Egyetlenegy papírt nem írhattam alá, egyetlenegy könyvelővel nem találkoztam az összes cégnél. Nem is beszéltek velem, mindenütt az ügyvezetők jártak el. Egy alkalmazott voltam. Egyetlenegy fiktív számla nem volt, a NAV egy darab árut  sem tudott lefoglalni nálam. Állandóan voltak ellenőrzések, de semmi rendellenességet nem találtak  – jelentette ki Stadler. A tanácsvezető bíró ugyanakkor elmondta, hogy a nyilvántartás szerint annál a cégnél, amelyről a becsatolt irat szól, Stadler József volt a tulajdonos és ő is adta el üzletrészét. A vádlott erre azt mondta, biztos a könyvelő intézte a dolgokat, két agyvérzése miatt nem emlékszik mindenre.
A tárgyaláson Farkasné dr. Kramolis Andrea a szakértői véleményt ismertette a cégek könyveléséről. Ennek során elhangzott: a szakértő kompetenciája arra nem terjedt ki, hogy a számlák mögött volt-e valós gazdasági teljesítmény, azaz az okiratok fiktívek-e. Azt viszont megállapította a szakértő, hogy a rendelkezésre álló könyvelési iratok társasági adó számítására nem alkalmasak, mert hiányosak.

Stadler József egyébként átnyújtotta a bírónőnek az egyik cég 2008-as mérlegét is. Az ügyész erre megkérdezte, ezt honnan kapta, ha csupán alkalmazott volt a társaságoknál, mire Stadler annyit válaszolt: „voltak olyanok, akik hozzáférhettek dolgokhoz”.

Stadler véleménye szerint a vádbeli bűncselekményekért nem őt kellene felelősségre vonni, de akiknek a kérdésekre kellene válaszolni, „mindent ki fognak találni, hogy ne jöjjenek el a tárgyalásra, húzzák majd az időt”. Az egyik tanú egyébként szerdán nem jelent meg a Kecskeméti Törvényszéken, kedden faxon küldött orvosi papírt arról, hogy leesett a lépcsőn és eltört a bordája.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Fotók: Hraskó István
[/caption]

Ez már a negyedik pere

Stadler ellen először 1997-ben emeltek vádat. Első fokon kilenc évre ítélték, mert 1993-94-ben fiktív számlák felhasználásával és jogtalan áfa-visszaigénylésekkel több milliárd forint kárt okozott az államnak. Ezt a döntést megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság, a megismételt eljárásban Stadler négy és fél év fogházbüntetést kapott, 2005 januárjában kedvezménnyel szabadult. 2011-ben folytatólagosan elkövetett csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt négy év tíz hónap börtönre ítélték, 2014 októberében pedig csődbűncselekmény miatt kapott két év tíz hónap börtönt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!