2015.09.14. 14:38
Folytatódott a „vak komondoros” polgármester pere
Pszichológus szakértői véleménnyel folytatódott hétfőn a súlyos testi sértéssel vádolt fülöpházi polgármester, Balogh József büntetőpere a Kecskeméti Járásbíróságon.
Mint ismert, az egykori fideszes honatya 2013 áprilisában fia lakodalmából hazaérve megverte élettársát, majd azt állította, hogy az asszony úgy szerezte sérüléseit, hogy átesett a család azóta jobblétre szenderült vak komondorán. Balogh később a szándékosságra is kiterjedő beismerő vallomást tett. A Fideszből kizárt egykori politikust a hétfői tárgyalási napra elkísérte az ügy sértettje, Sz.-né Terike is, akinek betörte az orr-, arc- és a járomcsontját, de akivel újra együtt él, és aki így már nem is tanúskodik ellene. Az Index.hu beszámolója a tárgyalás a pszichológus és elmeszakértői vélemény ismertetésével folytatódott. Az Index szerint az elmeszakértő arra jutott, hogy a fülöpházi polgármester nincs korlátozva abban, hogy felismerje tettei társadalomra való veszélyességét, következményeit, és akkor sem volt, amikor 2013. április 28-án, egy lagzi után ököllel esett az asszonynak (leszámítva önhibájából fakadó ittasságát, de ez a beszámíthatóságát nem befolyásolja) és tudatzavarral járó idegrendszeri elváltozásban sem szenved.
A pszichológus szakértő pedig azt állapította meg Fülöpháza polgármesteréről, hogy intellektuális teljesítménye átlagos, aktív, ambiciózus, nagy fantáziájú, hajlamos a teátrális viselkedésre, és a szociális helyzeteket megpróbálja a maga hasznára fordítani, robbanékony, türelmetlen, ingerlékeny, esetenként hajlik indulatos, agresszív viselkedésre, a párkapcsolatában is. A tárgyalás furcsa jelenete volt, amikor a bírónő megkérdezte a sértettől, hogy vissza szeretné-e kapni a bűncselekmény idején viselt véres ruhadarabjait, melyeken „nagyon-nagyon sok vér van”. Az asszony igennel válaszolt. Az MTI képei szerint a tárgyalás után Balogh és élettársa kézen fogva távoztak a bíróságról. A következő tárgyalási napot november 17-re tűzték ki.
MTI Fotó: Bugány János