Kék hírek, bulvár

2015.09.05. 07:49

Alvó hajléktalanra támadt a két rabló

Ketten támadtak rá egy parkban alvó 71 éves hajléktalan férfira Kecskeméten.

Zsámbóki Dóra

A bűncselekmény még augusztus 20-án késő délután történt. A két támadó életveszélyesen megfenyegette a férfit és az értékeit követelték tőle. A rablók a férfitól elvették a személyes okmányait, több tízezer forint készpénzét és a zsebkését. A bántalmazott az elsődleges orvosi szakvélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai beazonosították az egyik gyanúsítottat.

Mivel a 22 éves F. Dávid ismeretlen helyen tartózkodott, ezért a rendőrök elfogatóparancsot bocsátottak ki ellen, amely alapján augusztus 31-én Kiskunfélegyháza belvárosában elfogták a nyomozók. A rendőrök rablás és okirattal visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki a rablót. Kezdeményezték előzetes letartóztatását, amit az illetékes járásbíróság csütörtökön elrendelt. Társát még keresik a rendőrök.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!