Kék hírek, bulvár

2015.05.02. 22:07

Taroltak a majsai diákok

Április 24-25. között rendezték meg Budapesten, a Városligetben a katasztrófavédelmi ifjúsági verseny országos döntőjét.

katasztrofavedelem.hu

A két kiskunmajsai csapat a verseny során végig egyenletes, kimagasló teljesítményt nyújtott. A versenyzőknek nyolc állomáson kellett bizonyítani tudásukat, ahol kiemelt figyelmet kapott a Huszár és a Hunor mentőszervezetek tevékenységének ismerete, a tűzoltóismeretek és a szerelési gyakorlatok. Ezen kívül számot adtak tudásukról az ár- és belvíz, helyi vízkárelhárítás témában is. A résztvevőknek fel kellett ismerniük a zagyszivattyú alkatrészeit, ismertetniük kellett annak működését és használatát, majd az általuk töltött homokzsákokkal buzgárt kellett elfogniuk.

Az elméleti versenyszámok között helyet kapott a térképismeret és tájékozódás, a tájolóhasználat, szögbemérés, a hazai négy nagy tó viharjelző rendszerének részletes ismerete. Az activity szabályainak betartásával iparbiztonsági szakkifejezéseket kellett kitalálni, majd egy leragasztott gázálarcban végig menni egy labirintuson egy csapattársuk szóbeli irányításával. Az elsősegély nyújtási állomáson egy szimulált vegyi baleset eszméletlen sérültjét látták el a diákok, akit védőruhában hoztak ki a szennyezett területről, majd szakszerűen ellátták és a mentőket hívták. Az állomásokon egyaránt pontozták a szakszerűséget, az elméleti tudást, és a gyakorlati feladatok végrehajtásának gyorsaságát.

Középiskolai kategóriában a kiskunmajsai Aranycsapat megőrizte tavalyi első helyét, megnyerte az országos bajnokságot. Az aranyérmen kívül megkapták a Magyar Polgári Védelmi Szövetség és a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság serlegét, valamint ismét hazahozhatták a vándorkupát, immár másodszorra. Az általános iskolai kategóriában nagyon szoros versenyben az Aranyosok csapata ezüstérmet szerzett. Ők is átvehették az MPVSZ és a főigazgatóság serlegét, és megkapták a Rádiós Segélyhívó Infokommunikációs Országos Egyesület különdíját is, ugyanis az egyesület állomásán ők teljesítettek a legszínvonalasabban.

Az Aranyosok csapatának Elek Lotti, Harcsa-Pintér Alexandra, Rabi Eszter és Szekeres Viktória volt tagja. Az Aranycsapatot pedig Á. Fúrús András, Bartus József, Hunyadi Ármin, Szűcs Alexa és Zsán-Klucsó Patrik alkotta. Felkészítőik: Faludi Éva, Lakatos Tamás, Harkai Gábor, Krizsánné Trója Dolli, valamint Szűcs Ágnes voltak. A kiskunmajsai diákok egyébként az elmúlt 5 évben az országos döntőkön két első, három második és egy kilencedik helyezést értek el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!