Kék hírek, bulvár

2015.03.10. 17:22

Oroszlánok szöktek el a cirkuszból Kecskeméten - fotók

Mint utólag kiderült két oroszlán szökött ki a cirkuszi ketrecéből Kecskeméten, kedd délután.

baon.hu

19:20 A rendőrség hivatalos közleménye

Fél órán belül befogták a vadállatokat.

Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2015. március 10-én 16 óra 7 perckor arról, hogy a Benkó Zoltán Szabadidőközpont zárt (Vízmű-domb) területén az ott állomásozó cirkusz állatai közül két oroszlán ismeretlen körülmények között elszabadult.

A helyszínre vonult rendőrök a tájékozódáson túl megkezdték a szabadidőközpont kiürítését, valamint a kerítés és a kapuk ellenőrzését. Kiérkezésükkor az egyik keresett oroszlán már előkerült, a másik állat befogását pedig már folyamatban volt.

Eközben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjának munkatársai értesítették a mentőszolgálat munkatársait a történtekről, valamint segítséget kértek a Kecskeméti Vadaskert vezetőjétől annak érdekében, hogy a még szabadon lévő oroszlánt altatólövedék kilövésére alkalmas fegyver használatával segítsék befogni. Az összehangolt munka eredményeként 16 óra 34 perckor a másik vadat is sikerült bezárni, majd egyértelműen megállapították, hogy több oroszlán nincs szabadon.

Az ügyben a Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya foglalkozás körében elkövetetett veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Korábban írtuk:

Megszökött - a hvg szerint három, a rendőrség szerint kettő oroszlán - Kecskeméten az Eötvös Cirkuszból. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki a szabadidő központba, kimentették az embereket. Bár a terület körbe van kerítve, több helyen lyukas a kerítés, ezért a rendvédelmi szervek attól tartottak, hogy az állatok kiszöknek a területről - számolt be a hvg.hu.

Az egyik oroszlánt rögtön elfogták, a másikat nem sokkal később bekerítették.

Olvasónk beszámolója:

Terecskei István, a baon.hu olvasója éppen a cirkuszt fotózta kedvenc teleobjektívjével, mikor meglátta a karám melletti legelésző állatokat. Úgy döntött róluk is lő egy sorozatot, ám ekkor még nem is gondolta, hogy mi történik valójában. A képen is látható malac mögött egy oroszlán közeledett...[caption id="" align="aligncenter" width="430"] Fotó: Terecskei István
[/caption]

A kapunál elsétáló oroszlánról készült fotónál már biztos volt benne, hogy itt valami nagy baj lehet. A cirkusz személyzete nagy húsokkal rohangált fel-alá, nagy volt a hangzavar is. Idővel legalább 5 rendőrautó érkezett a helyszínre és közben elindult az oroszlánok utáni hajsza.

Olvasónk ekkor már nem nagyon tudott közelebb menni a cirkuszhoz, mert a rendőrök nem engedték oda. Elmondta, annyit látott, hogy az egyik oroszlánt a műsorban is használt kellékekre akarták felcsalni, ami idővel sikerült is nekik, és ekkor került kötél az elszabadult állat nyakára.
Voltak, akik teherautóval és kisbusszal akartak elmenekülni, amikor egy másik oroszlán már az egyik árokban, a kapu felé tartott. Végül ezt az oroszlánt is sikerült bekeríteni. 

[caption id="" align="aligncenter" width="430"] Fotó: Terecskei István
[/caption]

[caption id="" align="aligncenter" width="430"] Fotó: Terecskei István
[/caption]

[caption id="" align="aligncenter" width="430"] Fotó: Terecskei István
[/caption]

Várjuk olvasóink élményeit, képeit a [email protected] címre az oroszlánszökéssel kapcsolatban!

Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2015. március 10-én 16 óra 7 perckor arról, hogy a Benkó Zoltán Szabadidőközpont zárt (Vízmű-domb) területén az ott állomásozó cirkusz állatai közül két oroszlán ismeretlen körülmények között elszabadult.

A helyszínre vonult rendőrök a tájékozódáson túl megkezdték a szabadidőközpont kiürítését, valamint a kerítés és a kapuk ellenőrzését. Kiérkezésükkor az egyik keresett oroszlán már előkerült, a másik állat befogását pedig már folyamatban volt.

Eközben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjának munkatársai értesítették a mentőszolgálat munkatársait a történtekről, valamint segítséget kértek a Kecskeméti Vadaskert vezetőjétől annak érdekében, hogy a még szabadon lévő oroszlánt altatólövedék kilövésére alkalmas fegyver használatával segítsék befogni. Az összehangolt munka eredményeként 16 óra 34 perckor a másik vadat is sikerült bezárni, majd egyértelműen megállapították, hogy több oroszlán nincs szabadon.

Az ügyben a Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya foglalkozás körében elkövetetett veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. Fotó: Terecskei István Fotó: Terecskei István Fotó: Terecskei István Fotó: Terecskei István -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!