2014.07.25. 07:45
Színpadra lép a szóvivő
Gál Kristófról, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjéről szóló színdarabot mutat be az AlkalMáté Trupp. Az előadást, amelyben ismét egy osztálytársukról vallanak a legendás színészosztály tagjai, Budapesten láthatja a közönség.
Gál Kristóf, a színészből lett Bács-Kiskun megyei rendőrségi szóvivő visszatér a színpadra. Máté Gábor és Horvai István a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2003-ban végzett színészosztálya minden évben találkozik és AlkalMáté Trupp néven közös produkciót hoz létre. 2007-ben sorozatot indítottak, amelyben évről évre egyik osztálytársuk életét dolgozzák fel.
A Kecskeméten élő rendőr főhadnagy az egyetlen a 14 fős osztályból, aki a színészi hivatást új hivatásra cserélte, ám a Gál Kristóf című darab nem csak ezért ígérkezik rendkívül érdekesnek. Mint azt a címszereplő érdeklődésünkre elmondta: a főként improvizációkra épülő színdarab születésekor minden tabut ledöntve beszélt életéről osztálytársainak. A legendás színészosztály tagjai az élettörténethez hozzáadják saját tehetségüket, és az már most, a próbafolyamat közepén is látszik, hogy egy egyedi szimbolikájú, humorral gazdagon fűszerezett, ám mégis mély, elgondolkodtató produkciót láthat majd a közönség.
– A vallásos nevelésem okozta sok-sok lelkifurdalásom, a színházi önkeresésem, a rendőrséghez való átkerülésem, a 11 éves házasságom hepéi és hupái, a gyereknevelési sikereim és kudarcaim mind megjelennek majd a színpadon. A darab valószínűleg nem csak rólam ad majd egy képet, hanem valamilyen szinten tükröt is tart a közönség elé, hiszen valamennyien ugyanazokkal a problémákkal küzdünk, és ugyanazokba a hibákba esünk bele. Ha valaki azzal a kíváncsisággal ül be az előadásra, hogy hogyan lesz egy színészből rendőr, erre a kérdésre is kaphat választ, de reményeink szerint ennél lényegesen többet is fog kapni – árulta el Gál Kristóf, akitől azt is megtudtuk, hogy Gál Kristófot jellemzően nem ő játssza majd a darabban.
Az előadást július 31-én 20 óra 30 perctől, augusztus 1-jén, 2-án, 3-án 18 órától és 20 óra 30 perctől is láthatja a közönség Budapesten, a Jurányi Inkubátorházban. Az idei produkcióban Czukor Balázs, Dömötör András, Gál Kristóf, Járó Zsuzsa, Jordán Adél, Kovács Patrícia, Máthé Zsolt, Mészáros Béla, Mészáros Máté, Péter Kata, Szandtner Anna és Vajda Milán szerepel, az előadás rendezője Máté Gábor.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] ...és Gál Kristóf a színházban (Fotó: Hürkecz Zoltán)
[/caption]
Az Országos Rendőr-főkapitányságon is számítanak rá
Színész vagy rendőrnyomozó akart lenni gyermekkorában Gál Kristóf, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A nyolcgyermekes családban született rendőrségi szóvivő a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2003-ban szerzett színész diplomát. Négy éven át láthatta őt a közönség az egri Gárdonyi Géza Színház színpadán, ám az évek múlásával Gál Kristóf egyre inkább azt érezte, hogy lenne inkább rendőrnyomozó, mint komédiás. Gál Kristóf 2007-ben kezdett el dolgozni a budapesti, I. kerületi kapitányságon, 2008-tól hivatásosként teljesített szolgálatot.
2010 májusától 2013 januárjáig a főhadnagy a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi főnyomozójaként főként gyilkossági ügyekkel foglalkozott, számtalan sikeres nyomozásban vett részt. Noha nem készült szóvivőnek, az élet úgy hozta, hogy 2013 januárjában őt kérték fel elöljárói a megyei főkapitányságon megüresedett szóvivői pozíció elfogadására. Azt, hogy Gál Kristóf szóvivőként is kiválóan megállja a helyét jól mutatja, hogy 2014 júliusától az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatához szól a vezénylése.