2014.04.03. 10:14
Többször is visszajártak lopni a fémtolvajok
Három férfi és egy nő rendszeresen jártak egy kecskeméti raktárépületbe fémet lopni tavaly decemberben. Az adatok szerint több hasonló bűncselekményt is elkövettek már.
Megyénk közútjain az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó, valamint hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset történt. Ittas vezetővel szemben négy esetben intézkedtek a rendőrök.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya április 2-án lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette J. Mónika 37 éves, K. Pál 45 éves és K. József 37 éves kecskeméti, valamint M. Oszkár 28 éves lajosmizsei lakost. A három férfi és a nő a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. december 18-a és december 21-e között egy kecskeméti raktárépület ajtajáról levágták a lakatot, majd onnan több alkalommal, különböző fémszerelvényeket tulajdonítottak el. A gyanúsítottak több hasonló jellegű bűncselekményt is elkövettek.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya április 2-án rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette M. Csaba 31 éves román állampolgárt. A férfi 2013. május 2-án 0 óra 40 perc körül egy kecskeméti kft. telephelyén található ingatlan három üvegablakát szándékosan betörte.
Bácsalmás Határrendészeti Kirendeltség eljárást indított egy szerb valamint egy felnőtt és két kiskorú bosnyák állampolgárral szemben, akiket április 2-án Kunbaja belterületén igazoltattak a járőrök. Magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét igazolni nem tudták, ezért előállították őket a kirendeltségre. Menekültstátusz iránti kérelmet terjesztettek elő, ezért átszállították őket a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal által kijelölt befogadó állomásra.