2014.04.07. 12:15
Kést szorított éltettársa torkához
Megverte és késsel fenyegette élettársát egy férfi Lajosmizsén.
Rendőrség:
Megyénk közútjain az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel járó, valamint öt anyagi káros közúti közlekedési baleset történt.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Lajosmizsei Rendőrőrse április 6-án nyomozást rendelt el zaklatás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt V. István 45 éves helyi lakos ellen. A férfi a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. április 6-án 8 óra 30 perc körüli időben lajosmizsei otthonában előzetes szóváltást követően bántalmazta élettársát, majd egy kést tartott a nő a nyakához és azzal fenyegette, hogy megöli. A sértett az elsődleges orvosi vizsgálatok szerint nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrök V. Istvánt 14 órakor elfogták, majd gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették.
A Kelebia Határrendészeti Kirendeltség eljárást indított két koszovói és két albán állampolgárral szemben, akiket április 5-én és április 6-án Kelebián, illetve Tompán vontak intézkedés alá a járőrök. A külföldiek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni, ezért elfogták és előállították őket. Ellenőrzésük során kiderült, hogy az albán személyekkel szemben beutazási és tartózkodási tilalom van érvényben. Az egyenruhások mind a négy férfival szemben idegenrendészeti eljárást indítottak és a Kiskunhalasi Őrzött Szálláson helyezték el őket.
A Kelebia Határrendészeti Kirendeltség Tompa Közúti Határátkelőhelyén április 6-án 5 óra 50 perckor kilépésre jelentkezett egy montenegrói állampolgár. A férfi nem tudta igazolni a schengeni térségbe történő belépésének körülményeit, ezért előállították. Kiderült, hogy a külföldi április 6-án 0 óra 30 perckor Hegyeshalomnál lépett be jogellenesen országunkba. A Határrendészeti Szolgálat Idegenrendészeti Osztálya a montenegrói személyt egy évre kiutasította Magyarország területéről, majd a közúti határátkelőhelyen Szerbiába toloncolták.
Katasztrófavédelem:
Az elmúlt 72 órában 14 jelzés érkezett a katasztrófavédelem Bács-Kiskun megyei műveletirányítási központjába. Ebből 8 tűzeset, 2 műszaki mentés és 4 téves jelzés volt.
Lakitelek külterületén, egy műhely udvarán összehordott fahulladék égett kb. tíz négyzetméteres területen, pénteken délután. A tiszakécskei önkormányzati tűzoltók a tüzet két vízsugár segítségével oltották el.
Pénteken este Kerekegyháza közelében, az 5301-es számú út 2-es kilométerszelvényénél egy személygépjármű árokba borult. A balesetben egy ember megsérült. A kecskeméti hivatásos tűzoltók a járművet áramtalanították, majd a kerekeire állították.
Szombaton éjszaka közlekedési balesethez riasztották a kecskeméti hivatásos tűzoltókat. Hetényegyházán, a Kossuth Lajos utcában egy személygépjármű letért az úttestről és kidöntött egy fa villanyoszlopot. A tűzoltók az autót áramtalanították, majd a helyszínt átadták az áramszolgáltató szakembereinek.
Tűzesethez riasztották a bajai hivatásos, valamint a bácsalmási és a katymári önkéntes tűzoltókat vasárnap hajnalban. Katymáron, a Petőfi Sándor utcában egy épület hat négyzetméteres szobájában televízió égett. A tűzoltók egy vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották el a tüzet. Személyi sérülés nem történt.
A hétvégén összesen hat esetben riasztották Bács-Kiskun megye tűzoltó egységeit nád, száraz növényzet tüzéhez. Személyi sérülés egyik esetben sem történt.