2014.02.24. 15:51
A pénzt már elköltötték, az italt is megitták a betörők
A lopott italt megitták, a pénzt pedig már elköltötték mire elkapták azt a két férfit, akik még tavaly ősszel betörtek egy keceli sörözőbe. A rendőrség most zárta le a nyomozást.
Bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy 2013. október 28-án 9 óra 30 perc és 9 óra 45 perc között Kecelen, egy zárva tartó söröző pinceablakáról lefeszítették a rácsot, majd eltulajdonították a kasszából a napi bevételt; a raktárból a váltópénzt, dohányárut és több liter szeszesitalt.
A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan K. Dezső 35 éves és K. Krisztián 31 éves keceli lakosok gyanúsíthatóak.
A két férfi kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte, elmondták, hogy az ellopott italt megitták, a pénzt pedig már elköltötték.
A Kiskőrösi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 2014. február 21-én a nyomozást befejezte, a keletkezett nyomozati iratokat vádemelési javaslattal a Kiskőrösi Járási Ügyészségnek küldi meg.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A napi bevétel mellett a váltópénzt is elvitték a betörők
[/caption]