2014.01.09. 13:16
Pályázatírónak adta ki magát a csaló, öt év börtönt kapott
Öt év börtönt kapott jogerősen az a 44 éves asszony a Szegedi Ítélőtáblán, aki megyei vállalkozóktól milliós összegeket csalt ki, magát pályázatírónak és magas rangú vámtisztnek hazudva.
A másodfok hosszabb szabadságvesztésre ítélte volna, de mivel az ügyészség nem fellebbezett súlyosbításért, erre nem volt lehetősége az ítélőtáblának.
A debreceni Szalai Zoltánné Marek Mária a bíróság által megállapított tények szerint 2008-ban V. József vállalkozónak - akit egy internetes társkereső oldalon ismert meg - azt állította, hogy gazdaságfejlesztési célra, vissza nem térítendő pénzbeli támogatásokra kiírt pályázatok elkészítésével foglalkozik. A csaló azt is közölte, részt vesz a Magyar Gazdaságfejlesztő Központ (MAG) Zrt.-nél működő, pályázatokat elbíráló testületben, így garantálni tudja, hogy az általa elkészített pályázat eredményes lesz. Az asszony azonban nem volt alkalmazottja a MAG Zrt.-nek, a MAG Zrt. pályázatok nyilvántartására szolgáló rendszere általa benyújtott pályázatokat nem regisztrált, és V. József számára a pályázatokat el sem készítette. Viszont a "munkájáért" kért pénzt bankszámlájára utaltatta, így "ügyfelét" 80 és 100 ezer forinttal károsította meg.
A nő máskor a Vám- és Pénzügyőrség magas rangú tisztjének adta ki magát, aki képes fontos döntéseket befolyásolni. Ilyen és ehhez hasonló módszerrel a vádlott - akit korábban már négyszer ítéltek el csalás miatt, de mindig csak felfüggesztett szabadságvesztést kapott - több vállalkozótól (köztük Bács-Kiskun megyeiektől is) összesen több mint 15 millió forintot csalt ki, részben a pályázatok megírására, részben mások megvesztegetésének céljából kérve a pénzt. A bíróság megállapította: a vállalkozókkal kötött megállapodás időpontjában nem állt szándékában a pályázat elkészítése, benyújtása, csupán a pályázatírás díjának megszerzésére törekedett, így a vállalkozókat szándékosan tévedésbe ejtette. Mivel a csalásokra nem derült fény egy darabig, így a vállalkozók egymásnak ajánlották be az általuk profi pályázatírónak feltételezett nőt.
Az asszonyt korábban több rendbeli csalás és folytatólagosan elkövetett hivatali beosztással üzérkedés bűntettében mondta ki bűnösnek a Kecskeméti Törvényszék és ezért 5 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint 9,1 millió forint összegre vagyonelkobzást rendelt el. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára. Csütörtökön másodfokon a táblabíróság megváltoztatta a bűncselekmény minősítését - kettő esetben folytatólagosan, egy esetben kísérletként elkövetett csalás bűntettének és 2 rendbeli befolyással üzérkedés bűntettének minősítette-, és a vagyonelkobzás összegét 10,8 millió forintra emelte. Az ítélőtábla a törvényszék által kiszabott öt év szabadságvesztést túl enyhének találta, de mivel az ügyészség nem kezdeményezett a vádlottnak súlyosabb büntetést, így a másodfokú bíróság nem szabhatott ki hosszabb börtönt, holott az szerintük indokolt lett volna.