Kék hírek, bulvár

2013.09.04. 12:44

Lezárult a nyomozás a kiskunfélegyházi betörőbanda ügyében

Lezárult az a 2012 márciusában indított nyomozás, amelyben 17 vagyon elleni bűncselekményt derítettek fel a kiskunfélegyházi nyomozók.

baon.hu

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytatott lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt öt helyi férfi ellen.
 
Tizenöt kiskunfélegyházi, egy tiszakécskei és egy petőfiszállási lakos sérelmére követtek el lopásokat J. Gyula 20 éves, A. Zoltán 30 éves, R. Zsolt 23 éves, K. József 19 éves, Sz. János 32 éves helyi lakosok 2011 júniusától 2012 márciusáig.
 
A tolvajok mindent elvittek, ami mozdítható volt: kerékpárokat, háztartási gépeket, kerti szerszámokat, bútorokat, háztáji munkaeszközöket, hulladékvasat, kábelt és készpénzt. Volt olyan ingatlan, ahol leszerelték a házon található vasajtót, hófogót, ereszcsatornát, de előfordult, hogy egy egész vaskerítést eltulajdonítottak.
 
J. Gyulát és K. Józsefet egy betörés után, a helyszín közelében fogták el az egyenruhások. A két tetten ért férfin kívül még három társuk került a rendőrség látókörébe, akik a lopásokkal megalapozottan gyanúsíthatóak.
 
J. Gyula összesen tizenöt, A. Zoltán négy, R. Zsolt és K. József három, Sz. János egy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. A tolvajok esetenként egyedül vagy - előzetes megbeszélést követően - ketten, illetve hárman követték el a bűncselekményeket. Volt olyan ingatlan, ahová többször visszatértek lopni.
 
A gyanúsítottak kihallgatásukkor a bűncselekmények elkövetését elismerték.
 
J. Gyula jelenleg egy korábban elkövetett bűncselekmény miatt szabadságvesztését tölti, négy társa szabadlábon védekezik.
 
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság a nyomozást szeptember 2-án befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldi a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészségnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!