Kék hírek, bulvár

2013.08.30. 06:45

Tömegbaleset az autópályán, hárman meghaltak - fotók

Az M5-ös autópályán péntek kora reggel történt tömegbaleset három halálos áldozata mellett 31 ember sérült meg, 17 közülük súlyosan - pontosította az Országos Mentőszolgálat szóvivője a korábbi információkat az MTI-nek.

MTI/Zs. D.

Győrfi Pál elmondta, hogy a riasztás után három mentőhelikoptert, egy speciális tömegbaleseti egységet, egy gyermekrohamkocsit és 15 mentőkocsit indítottak a helyszínre, további mentőkre nem volt szükség, a harmadik helikoptert vissza is hívták.

A balesetben három felnőtt a helyszínen meghalt, 17 súlyosan megsérült. További 13 ember, köztük négy gyerek könnyebb sérüléseket szenvedett. A sérülteket jellemzően végtagtöréssel, fej-, mellkasi és hasi sérülésekkel vitték a fővárosi Merényi Gusztáv Kórházba, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe (OBSI), a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjába (a korábbi Honvédkórházba), valamint a ceglédi kórházba.

Többen életveszélyben

Bálványossy Péter, a Merényi Gusztáv Kórház traumatológiai osztályának vezetője az MTI-nek péntek délelőtt elmondta, kórházukba 11 súlyos sérültet vittek, közülük négy-öt ember állapota életveszélyes, őket jelenleg is műtik. A sérültek között román, bolgár, szerb és török állampolgárok is vannak.

Zsíros Lajos ezredes, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának orvos igazgatója arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a honvédkórházba négy sérültet vittek a baleset helyszínéről, közülük kettő állapota életveszélyes, sürgősségi műtéti beavatkozás zajlik náluk.

A katasztrófavédelem Pest megyei szóvivőjének tájékoztatása szerint egy kamion, három mikrobusz és öt személyautó karambolozott. Spitz Alexandra elmondta, hogy a mikrobuszokban ülők közül hármat és a kamion sofőrjét a Dabasról és Budapestről kiérkező tűzoltóknak ki kellett vágniuk a járművekből.
Az MTI fotói szerint a kamion bolgár rendszámú volt.

A tehergépjármű-forgalmat már Lajosmizse közelében leterelik az M5-ös autópályáról az 5-ös út felé a tömegbaleset miatt - közölte a rendőrség honlapján a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Szállást biztosítanak, ha kell

Azonnali intézkedéseket hozott az M5-ös autópályán történt tömegbalesetben érintettek, a kocsisorban rekedtek megsegítésére Tarnai Richárd, a Pest megyei kormányhivatal vezetője, a megyei védelmi bizottság elnöke – tájékoztatta

a hivatal péntek délelőtt az MTI–t.

Ásványvizet osztanak a kocsisorban rekedt embereknek, azoknak pedig, akik nem tudják folytatni az útjukat – például azért, mert a balesetben roncsolódott az autójuk – a gyáli közösségi házban alakítottak ki pihenőhelyeket.

Az MTI úgy tudja, hogy ha kell, ennivalóról, szállásról is gondoskodnak. Ez utóbbira a karambolban érintett azon külföldieknek lehet szükségük, akiknek nincs hová menniük.

Eddig senki sem érkezett a közösségi házba, de ha igény lesz rá, akkor a rászorulókat buszokkal odaviszik – írta közleményében a megyei kormányhivatal.

A közlekedést az ócsai lehajtónál a 4603-as úton keresztül a 4-es és 5-ös út felé terelik le a rendőrök. A pályazár miatt már az autópálya Csongrád megyei szakaszán is torlódásra kell számítani.

Megindult a forgalom

Az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán a gyáli és az ócsai csomópont, a 24-es és a 25-ös km között 14 óra után megszűnt a forgalomkorlátozás - közölte az Útinform. Az autópálya forgalma torlódik a két M0-s autóúti csomópont között.

Az Országos Rendőr-főkapitányság a honlapján egyelőre annyit közölt, hogy 5 óra 15 perckor történt a baleset, egyelőre ismeretlen okból, az autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 24. és a 25. kilométer között. Az érintett szakaszt teljes szélességében lezárták.

A sofőr azt mondta, bekapcsolta a vészvillogót

A balesetben érintett, román állampolgárokat szállító kisbusz tulajdonosa a sofőrtől telefonon szerzett információkra hivatkozva a román hírtelevízióknak azt mondta: az autópályán kialakult torlódás miatt a kisbusz megállt, bekapcsolta a vészvillogóját, majd néhány másodperc múlva egy hátulról nagy sebességgel érkező bolgár kamion rohant bele a kocsisorba.

A Milánóba tartó román kisbuszban 19 utas és két sofőr volt. A balesetben két férfi és egy nő vesztette életét - tette hozzá.

Augustin Hagiu, a Román Fuvarozók Szövetségének elnöke a román Mediafax hírügynökségnek azt mondta: a balesetet okozó 42 tonnás kamion mintegy 70-80 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedett, és a helyszínen nem voltak féknyomok. Úgy vélekedett, szinte biztos, hogy a sofőr elaludt a kormánynál - írja az MTI.

Korábban írtuk:

Egy kamion az árokba borult, és szintén árokba borult egy mikrobusz, amelyből jelenleg is mentik az utasokat. Az MTI tudósítója szerint a helyszínen több megrongálódott személyautó és mikrobusz látható.

Az Országos Rendőr-főkapitányság a honlapján egyelőre annyit közölt, hogy 5 óra 15 perckor történt a baleset, egyelőre ismeretlen okból az M5 autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 24. és a 25. kilométer között, és az eddigi adatok szerint a balesetben tehergépjármű és több személygépkocsi is érintett, többen megsérültek.

A rendőrség az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalát teljes szélességében lezárta, a forgalmat az ócsai lehajtónál a 4603-as úton keresztül a 4-es és az 5-ös út felé terelik.

A helyszínre az MTI tudósítójának beszámolója szerint több mint tizenöt mentőautó és egy mentőhelikopter is érkezett.

Zsíros Lajos ezredes, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának orvos igazgatója arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a honvédkórházba négy sérültet vittek a baleset helyszínéről, közülük kettő állapota életveszélyes, sürgősségi műtéti beavatkozás zajlik náluk. Szállást biztosítanak, ha kell Azonnali intézkedéseket hozott az M5-ös autópályán történt tömegbalesetben érintettek, a kocsisorban rekedtek megsegítésére Tarnai Richárd, a Pest megyei kormányhivatal vezetője, a megyei védelmi bizottság elnöke – tájékoztatta

a hivatal péntek délelőtt az MTI–t.

Ásványvizet osztanak a kocsisorban rekedt embereknek, azoknak pedig, akik nem tudják folytatni az útjukat – például azért, mert a balesetben roncsolódott az autójuk – a gyáli közösségi házban alakítottak ki pihenőhelyeket.

Az MTI úgy tudja, hogy ha kell, ennivalóról, szállásról is gondoskodnak. Ez utóbbira a karambolban érintett azon külföldieknek lehet szükségük, akiknek nincs hová menniük.

Eddig senki sem érkezett a közösségi házba, de ha igény lesz rá, akkor a rászorulókat buszokkal odaviszik – írta közleményében a megyei kormányhivatal. Megindult a forgalom Az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán a gyáli és az ócsai csomópont, a 24-es és a 25-ös km között 14 óra után megszűnt a forgalomkorlátozás - közölte az Útinform. Az autópálya forgalma torlódik a két M0-s autóúti csomópont között. Román orvoscsoport érkezett Budapestre Victor Ponta román miniszterelnök bejelentette, hogy egy kórházi felszereléssel ellátott katonai repülőgép indul orvoscsoporttal kora délután Budapestre, - ami már le is szállt a Liszt Fernc repülőtéren -, hogy segítséget nyújtsanak a kórházakban ápolt romániai sérültek ellátásában, és lehetővé tegyék hazaszállításukat.

A kórház-repülővel Budapestre utazó öttagú orvoscsoportot a román rohammentő-szolgálat alapítója, Raed Arafat egészségügyi államtitkár-helyettes vezeti. Közlése szerint a repülőgépen valóságos intenzív osztály működik, amely akár valamennyi sérült hazaszállítását lehetővé teszi, ha azok szállítható állapotban vannak. A sofőr azt mondta, bekapcsolta a vészvillogót A balesetben érintett, román állampolgárokat szállító kisbusz tulajdonosa a sofőrtől telefonon szerzett információkra hivatkozva a román hírtelevízióknak azt mondta: az autópályán kialakult torlódás miatt a kisbusz megállt, bekapcsolta a vészvillogóját, majd néhány másodperc múlva egy hátulról nagy sebességgel érkező bolgár kamion rohant bele a kocsisorba.

A Milánóba tartó román kisbuszban 19 utas és két sofőr volt. A balesetben két férfi és egy nő vesztette életét - tette hozzá.

Augustin Hagiu, a Román Fuvarozók Szövetségének elnöke a román Mediafax hírügynökségnek azt mondta: a balesetet okozó 42 tonnás kamion mintegy 70-80 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedett, és a helyszínen nem voltak féknyomok. Úgy vélekedett, szinte biztos, hogy a sofőr elaludt a kormánynál - írja az MTI. Folyamatosan mentik a sérülteket (Fotók: MTI/Mihádák Zoltán) -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik