Kék hírek, bulvár

2013.08.29. 13:46

Baltával és féltengellyel ölt, 40 évet kapott

Negyven év múlva szabadulhat a börtönből az a férfi, aki 2009-ben Jászszentlászlón baltával meggyilkolt egy idős svájci nőt.

Zs. D.

Perújítás keretében életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Kecskeméti Törvényszék L. Tamást több emberen elkövetett emberölés és kifosztás bűntette, valamint közokirat-hamisítás vétsége miatt csütörtökön.

Piegel Zsolt bíró az ítélet kihirdetésekor elmondta: a perújítás indokolt volt, az alapítéletet megsemmisíti. A jogerős ítélet szerint L. Tamás 40 év után bocsátható feltételesen szabadlábra.

L. Tamás - aki 2009-ben Jászszentlászlón megölt egy 61 éves nőt, majd eltulajdonította az értékeit - a törvényszék 2010 júniusában nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, azzal, hogy legkorábban 30 év letelte után helyezhető feltételes szabadságra. Az ítéletet a Szegedi Ítélőtábla az év októberében helybenhagyta.

Később a férfit gyanúsítottként hallgatták ki egy 2012-ben felderített, 2009 augusztusában elkövetett emberöléssel kapcsolatban. A vád szerint a terhelt Istenmezején megölte bérlőtársát. Az idős asszonyt féltengellyel többször fejbe ütötte, majd a holttestet kútba dobta.

A hatályos magyar szabályozás szerint a korábban jogerősen elbírált ügyet és az istenmezejei gyilkosságot egy eljárásban kell elbírálni. A két cselekmény ugyanis egységesen több emberen elkövetett emberölés bűntettének minősülhet, ami súlyosabb, mint a jogerősen elbírált cselekmény és megbonthatatlan törvényi egységet képez. Erre tekintettel indítványozta az ügyészség a perújítást, és ennek az Szegedi Ítélőtábla helyt adott.

A megismételt eljárásban a korábbi bűncselekményt már nem kellett újratárgyalni, de bűnössége megállapítása esetén egységesen kellett minősíteni, és egységes büntetést kellett kiszabni.
A bizonyítási eljárásban a vádlott az istenmezejei gyilkosságot elismerte.

Lakosné András Ildikó ügyész perbeszédében kérte, hogy az elbíráláskor hatályos, tehát az új büntető törvénykönyv szerint hozzon ítéletet a bíróság. Az ügyészség egyrendbeli, több emberen, különös kegyetlenséggel és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével, valamint kifosztás bűntettével és közokirat hamisítás vétségével vádolta L. Tamást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!