2013.05.15. 12:30
Szexuálisan zaklatta nevelt kislányát a halasi férfi?
Tizenegy éves nevelt lányát zaklatta éveken át az a kiskunhalasi férfi, akinek lakásában közel 50 tiltott pornográf felvételt is találtak a nyomozók.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gyermek-és Ifjúságvédelmi Osztálya szemérem elleni erőszak bűntett, megrontás bűntett, valamint tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárás – őrizetbe vétele mellett – D. Miklós 44 éves kiskunhalasi lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2003-2006. között a Budapesti VIII. kerületi lakásukban rendszeresen zaklatta szexuálisan akkor még 11 éves nevelt lányát. A férfi a cselekményeket csak nem sokkal azután hagyta abba, hogy a sértett a 14. életévét már betöltötte.
D. Miklós elszámoltatására 2013. május 13-án került sor, amely során tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését.
A nyomozók a férfinél tartott házkutatás során - adathordozóra kimentve – közel 50 darab tiltott pornográf videó felvételt találtak, majd foglaltak le.
A gyanúsítottal szemben a további eljárást - igazságügyi szakértők bevonásával - a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gyermek-és Ifjúságvédelmi Osztálya folytatja le, előzetes letartóztatásáról a mai napon dönt az illetékes bíróság.