Kék hírek, bulvár

2013.03.20. 11:40

Kegyetlenség: cipőfűzőre akasztották fel a kutyát - fotó

Cipőfűzőre felakasztott örökbefogadott kutyát találtak szerda reggel fél hatkor egy kecskeméti játszótéren.

Zs. D.

Az állatvédőket sokkolta az a látvány, amit reggel Kecskeméten a Czollner téri játszótéren, az iskola előtti parkban tapasztaltak.
A Menhely az Állatokért Alapítvány ebrendészeti ügyeletét a reggeli órákba a helyi rendőrkapitányság értesítette, hogy a kecskeméti játszótéren egy fára felakasztott kutya tetemét találták meg.

– Az alapítvány munkatársa kiérkezve, a már helyszínelő rendőrökkel találkozott és gondoskodott a tetem elszállításáról. A kutya ismerősnek tűnt az ebrendész számára, ezért a menhely nyilvántartásába néztek utána – tudtuk meg Hamar Györgytől, a Menhely az Állatokért Alapítvány szóvivőjétől, aki hozzátette: sajnálatos módon kiderült, hogy Bosco több hónapig a Menhely az Állatokért Alapítvány lakója volt és tavaly októberben fogadták örökbe.

Az öt év körüli, fajtatiszta foxterrier trikolor színű ivartalanított, egyedi azonosítóval (cihppel) ellátott kan kutyát tavaly májusába fogták be Kecskeméten, ez után került a menhelyre. Bosco az alapítvány munkatársai szerint rendkívül ragaszkodó, emberbarát, igazi túlélő volt. A gyilkosságot sajnos, nem élte túl.

– Befogásakor Bosco rendkívül rossz állapotba volt, azonban a közel három hónapos gondos orvosi kezelésnek és az állatgondozók gondoskodásának köszönhetően teljesen felépült. Októberben gazdára talált – mondta el a szerencsétlen állatról a szóvivő, aki kérdésünkre hozzátette: az örökbefogadásról is átadták az információkat a Kecskeméti Rendőrkapitányságnak, ahol nyomozás indult a brutális kutyaakasztással kapcsolatban. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Boscot tavaly októberben fogadták örökbe
[/caption]

Frissítés: A Menhely az Állatokért Alapítvány 50 ezer forint jutalmat ajánlott fel annak, aki segít megtalálni a kegyetlen kutyagyilkost.

Zs. D. Boscot tavaly októberben fogadták örökbe -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!