2013.03.27. 20:24
Egy korsó sör százezer forintba kerül, ha valakit elkap a rendőr
Hétfőn indult az egy hétig tartó „Józan Húsvét” elnevezésű közúti ellenőrzés.
Az akció fő célja, hogy nyugalomban baleset nélkül teljenek az ünnepek, mondja Kothencz Zoltán, a Kiskőrösi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának a vezetője. A főhadnagy hozzáteszi: a következő napokban több ellenőrzésre lehet számítani az utakon. A rend őrei autóst, motoros, kerékpárost, gyalogost egyaránt megállítanak.
Az ittasságot szigorúan büntetik, egy korsó sörért akár százezres büntetés is kiszabható. Ha valaki két korsó sör után ül volán mögé és légalkohol vizsgálat több, mint 0,5 mg/liter alkohol mennyiséget mutat ki, akkor közlekedési bűncselekményt követ el. Ez esetben ugrik a jogosítvány s a két korsó utáni büntetés akár több százezer forint is lehet a bíró döntése alapján. A rendőrök arra is figyelnek, hogy, kerékpárosok gyalogosok használják-e a láthatósági mellényt, annak viselete ugyanis életet menthet.
De az autósoknak is jó, ha járműben kéznél van az alig 4-500 forintba kerülő ruhadarab, mert ha a gépkocsiból ki kell szállniuk, akkor okvetlenül viselniük kell a mellényt – mondta végül a főhadnagy. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Kothencz Zoltán főhadnagy
[/caption]