2012.11.30. 13:40
Végignézte az édesanya, hogy halálra gázolják kislányát
Tehetetlenül nézte végig az édesanya, hogy 6 éves kislánya kiugrik a busz mögül, kiszalad az útra és egy autó elgázolja gyermekét. Liliána életéért sokáig küzdöttek a mentők, de nem tudták megmenteni.
Idén nyáron, otthonuk elvesztése után költözött Jász-Nagykun-Szolnok megyéből a Kiskunmajsa határában lévő Menedékvárosba az a dolgos, négy gyermekes család, akik csütörtök délután elveszítették kislányukat, a 6 éves Liliánát.
Mint arról beszámoltunk: a kisgyermek egy Szeged felé tartó buszról szállt le negyed 5 körül az egykori szovjet laktanya épületeiből kialakított Menedékvárosnál. A kislány a kora esti szürkületben, az úttesten megálló busz mögül ugrott ki, át akart szaladni az úton. Ekkor ért oda a Szeged felől jövő Suzuki, melynek 44 éves jászszentlászlói sofőrje a vészfékezés ellenére sem tudta megállítani az autót, és elgázolta a kislányt. Liliána életéért több mint egy órán át küzdöttek a mentők, de nem tudták már megmenteni, a helyszínen meghalt.
Péntek reggel kiderült: a buszon a nagycsoportos kislánnyal utazott édesanyja is. Információink szerint amikor szálltak le a buszról Liliána még szorította anyukája kezét, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve szökkent egy nagyot és máris az autó előtt volt. A balesetet és a mentők hiábavaló harcát nem csak az asszony nézte végig: a buszon utazott még több tucat gyermek is, akik Majsáról tartottak haza a Menedékvárosba.
A bajbajutott családoknak átmenti otthont biztosító Menedékvárosban általában 40-50 gyermek él szüleivel. Az otthon lakói busszal járnak be a városba. Antal György, az intézmény vezetője azt mondja: évek óta igyekeznek elérni, hogy az egykori laktanya előtt kiépített buszöböl, járda, zebra vagy közvilágítás legyen, de próbálkozásaik eddig nem jártak sikerrel.
Antal György szavaiból kihallani: kezdeményezésük azért sem lel támogatókra, mert perifériára szorult emberek, családok élnek náluk, akiknek kegyeit - úgy tűnik - kevésbé keresik a döntéshozók. - Mindig abba a problémába ütköztünk, hogy a Menedékváros külterületen van - mondja az intézményvezető, aki hozzáfűzi: nem csak a kiskunmajsai intézmény küszködik ezzel a problémával, ilyen szempontból az ország más területein sincsenek jobb helyzetben a hasonló intézmények.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Ha lett volna buszöböl...
[/caption]
- Felháborítónak tartom, hogy olyan külterületi buszmegállókban, ahol szemmel láthatóan alig van, vagy egyáltalán nincs utasforgalom, ki tudnak alakítani egy buszöblöt, mi meg hiába küzdünk érte. Mert ha lett volna itt egy buszöböl, talán nem az autóval találja magát szemben rögtön a kislány... - sóhajt az intézményvezető, aki úgy véli: ez a tragédia - a körülmények miatt - kódolva volt.
A Menedékvárosban élő gyermekek két busszal, a 14 és a 16 óra után indulóval szoktak hazatérni otthonukba az iskolából vagy az óvodából. A Menedékváros dolgozói arra ösztönzik a szülőket, hogy menjenek el csemetéikért az iskolába, soha ne hagyják őket egyedül közlekedni. Éppen ezért az intézmény dolgozói nem várják a gyermekeket sem az iskola előtt, sem a buszmegállóban. Az a szülők dolga. A sötétben csupán egyetlen jelzőfény, a Menedékváros kapuját megvilágító reflektor fénye mutatja az utat. Ide igyekezett Liliána is.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A helyszínen még a baleset másnapján is vérnyomok és a kislány cipői emlékeztetnek a tragédiára
[/caption]
- A gyerekekkel egy hete részt vettünk egy kimondottan hátrányos helyzetű gyermekeknek rendezett ki mit tud versenyen. A közönség és a zsűri is a mi produkciónkat ítélte a legjobbnak. Liliána is ott volt, énekelt a többiekkel. Most végignézni a versenyen készült felvételeket szívszorító érzés. A gyerekek kaptak egy nagy ajándékcsomagot, amit csütörtök este akartunk közösen kibontani. Most már bármikor is bontjuk ki, ő nem lesz velünk - csuklik el a hangja az intézményvezetőnek, aki azt mondja: most elsődleges feladatuk az, hogy segítsék a kislány családját és a Menedékvárosban élőket abban, hogy feldolgozzák a tragédiát. Liliána édesanyja önmagát okolja a történtekért, teljesen összeomlott. A szörnyű balesetet látó gyermekekkel - akiket annyira megviseltek a történtek, hogy pénteken iskolába sem tudtak menni - és a szülőkkel pszichológus foglalkozik, az intézmény a temetés költségeinek viselésében is segítséget nyújt a családnak.
A probléma régi és esély sincs a megoldásra...?
- Sajnálattal értesültünk a tragédiáról, mindenkit megráz egy ilyen eset. A szerdai közmeghallgatáson is felvetődött a balesetveszélyes járdák és a hiányzó kerékpárutak témája, de egyelőre nincsenek források utóbbiak kiépítésére - mondta el Fogl András, kiskunmajsai alpolgármester, akitől megtudtuk, hogy korábban egészen a szegedi úti 56-os múzeumig szerettek volna egy kerékpárutat, de nem sikerült megfelelő pályázatot találni, a város pedig önerőből nem tudja megvalósítani a terveket.- A Menedékvárosban élők gyakran kerékpárral, vagy gyalog jönnek be a városba, de még a babakocsit is az úttesten kell tolniuk, mert nincs járda. Az ott közlekedők szinte állandóan balesetveszélyben vannak. A volt laktanyánál nincs kiépített buszöböl és felfestett, kivilágított gyalogátkelőhely ami óvatosságra intené az arra közlekedőket. Voltak már javaslatok sebességkorlátozó táblák, vagy sárgán villogó jelzőlámpák kihelyezésére, de ezek sem valósultak meg. A külterületi útszakasz a közútkezelő társasághoz tartozik, a városnak esélye sincs, hogy ott bármilyen beruházásba kezdjen - közölte az alpolgármester.
- A Menedékvárosban élők gyakran kerékpárral, vagy gyalog jönnek be a városba, de még a babakocsit is az úttesten kell tolniuk, mert nincs járda. Az ott közlekedők szinte állandóan balesetveszélyben vannak. A volt laktanyánál nincs kiépített buszöböl és felfestett, kivilágított gyalogátkelőhely ami óvatosságra intené az arra közlekedőket. Voltak már javaslatok sebességkorlátozó táblák, vagy sárgán villogó jelzőlámpák kihelyezésére, de ezek sem valósultak meg. A külterületi útszakasz a közútkezelő társasághoz tartozik, a városnak esélye sincs, hogy ott bármilyen beruházásba kezdjen - közölte az alpolgármester. Ha lett volna buszöböl... A helyszínen még a baleset másnapján is vérnyomok és a kislány cipői emlékeztetnek a tragédiára -->